Csupasport: „Ilyen helyszínnel még nem találkoztam”

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.10.03. 20:38
Címkék
Másodszor állt rajthoz a leghosszabb távon a győri triatlonista, Weinhardt Anna. Erre az évre teljesen más tervei voltak, amit a koronavírus sajnos átalakított, de a tehetséges versenyző a Csupasportnak elmondta, így is elégedett a szezonjával.

Weinhardt Anna nem olyan rég tudta meg, hogy idei legfőbb célversenye, a hawaii világbajnokság elmarad, és helyette választotta Ausztriát. A Csupasportnak elmesélte, hogy miért éppen az Austria Ironmanre esett a választása.

„Motivációs hullámvölgyben voltam a rossz hír hallatán, valami olyan versenyt kerestem, amely ki tud rántani belőle, amely igazi kihívás – mesélte. – Csodával határos, hogy »last minute« tudtam még Klagenfurtba nevezni, mert nagyon népszerű a helyszín, pillanatok alatt megtelnek a helyek. Fantasztikus élmény volt a kristálytiszta Wörtherseeben rajtolni napfelkeltében, színes füstfelhőben, hőlégballonok között. Maga volt a giccs.”

A verseny egyik legfőbb különlegessége, hogy az úszószámot csodaszép helyszínen rendezik, a pálya többi része pedig igen nagy kihívásokat tartogat évről évre, még az élmezőny számára is. A teljes beszélgetést elolvashatják a Csupasporton, ahol megnézhetnek egy videót a félelmetes skóciai sziklás hegygerincről, amelynek csak gyakorlott túrázók mernek nekivágni. Valamint olvashatnak egy beszámolót az Ultrabaltonról, amelyen – követve a hagyományt – ezúttal is elindult és nagyot küzdött a Nemzeti Sport csapata.




„Motivációs hullámvölgyben voltam a rossz hír hallatán, valami olyan versenyt kerestem, amely ki tud rántani belőle, amely igazi kihívás
– mesélte. – Csodával határos, hogy »last minute« tudtam még Klagenfurtba nevezni, mert nagyon népszerű a helyszín, pillanatok alatt megtelnek a helyek. Fantasztikus élmény volt a kristálytiszta Wörtherseeben rajtolni napfelkeltében, színes füstfelhőben, hőlégballonok között. Maga volt a giccs.”

A verseny egyik legfőbb különlegessége, hogy az úszószámot csodaszép helyszínen rendezik, a pálya többi része pedig igen nagy kihívásokat tartogat évről évre, még az élmezőny számára is. A teljes beszélgetést elolvashatják a Csupasporton, ahol megnézhetnek egy videót a félelmetes skóciai sziklás hegygerincről, amelynek csak gyakorlott túrázók mernek nekivágni. Valamint olvashatnak egy beszámolót az Ultrabaltonról, amelyen – követve a hagyományt – ezúttal is elindult és nagyot küzdött a Nemzeti Sport csapata.


Legfrissebb hírek

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiköszörülte a csorbát, ment előre, mint a gép és megdolgozott az aranyért

Csupasport
2025.05.17. 17:03

Volt fent és lent, fel akarta adni, végül első nőként teljesítette a Projekt422-t

Csupasport
2025.05.09. 17:44

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58

Balesete miatt öt műtéten esett át, mégis hatalmas sikereket ért el idén

Csupasport
2024.11.26. 15:49

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07

Csupasport: gyúrással lazít a spanyol sikerkapitány, De la Fuente

Csupasport
2024.07.20. 12:57
Ezek is érdekelhetik