Ajánló: körbefutotta Nagy-Britanniát 128 nap alatt

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.25. 19:01
Címkék
A brit Nick Butter kétszáz maratoninak megfelelő kilométert tett meg célja teljesítése érdekében – ő az a férfi, aki korábban minden országban, összesen 196 helyen lefutotta a klasszikus távot.

Sokféle érdekes futókihívás létezik Nagy-Britanniában, többről honlapunk is írt már. Most egy újabbról érkezett hír a brit Nick Butternek köszönhetően, ugyanis a férfi 128 nap alatt körbefutotta a szigetországot.

Miként a BBC beszámolt róla, a bristoli futó a napokban ért célba Bodelvában, az Eden Project nevű látványosságnál, azaz 128 nap után befejezte az 5240 mérföldes, tehát 8432 kilométeres kihívást, amely kétszáz maratoninak (42.195 km) felel meg. Ezzel még úgyis a valaha volt leggyorsabb teljesítő lett, hogy a kaland kezdeti szakaszaiban sérüléssel küzdött, ezért a tervezett száz napnál több időre volt szüksége a befejezéshez.

Mint kiderült, a rehabilitációt szolgáló napokon is futott legalább egy maratonit Butter, aki az Instagram-oldalán számokban összegezte a RunBritain néven ismert kalandot: nagyjából 1400 órát töltött futással, az úton hozzávetőlegesen 1560-an csatlakoztak hozzá hosszabb-rövidebb időre.

„Elképesztő utazás volt az elmúlt százhuszonnyolc nap – fogalmazott a férfi. – A sérülések sem állíthattak meg, hogy én legyek a leggyorsabb, aki körbefutja Nagy-Britanniát.”

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon!

Legfrissebb hírek

Húsz magyar futó teljesítette szintidőn belül a Spartathlont, amely magyar himnusszal ért véget

Csupasport
2025.09.28. 19:20

Maráz Zsuzsanna vágya meghallgatni a magyar himnuszt Spártában

Csupasport
2025.09.26. 08:52

Felépült a rabdomiolízisből, remek erőállapotban várja a Spartathlont 

Csupasport
2025.09.25. 08:25

Bogár János szerint fontos, hogy okosan fussanak a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.23. 08:19

Csaknem négyszázan vettek részt a Gemenc kincse vízitúrán

Csupasport
2025.09.20. 13:54

Hétfőtől indul a reggeli futásokra buzdító 21 napos kihívás

Csupasport
2025.09.14. 18:15

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50
Ezek is érdekelhetik