Ajánló: profi kártyát szeretne a csinos testépítő hölgy

Vágólapra másolva!
2021.05.12. 19:04
A korábbi U23-as cselgáncs Európa-bajnok Szabó Franciska ma már a fitnesz világában ér el sikereket, indulna a Ms. Olympián, illetve jövőre pankrátornak állna az Egyesült Államokban.

Szabó Franciska 2012-ben Prágában U23-as cselgáncs Európa-bajnokságot nyert, de már öt éve nem dzsúdózik, mert átnyergelt a fitneszre, amelyben nagy céljai vannak. Idén profi kártyát szerezne, jövőre pedig az Egyesült Államokba utazik, ahol elkezdi a pankrátorképzést. Márciusban utazott haza Dominikáról, ahol az Exatlon Hungary című műsorban elszakadtak a bokaszalagjai.

„Már elkezdtem visszafogottan edzeni, kétszer elmentem kocogni is, de a terhelésre begyulladt a bokám – kezdte a 29 évesSzabó Franciska.Nem bírja még jól, az elszakadt szalagok egyelőre még nem az igaziak, néhány hónap még biztosan kell a gyógyuláshoz. Talán a baleset után, ha három napon belül megműtenek, gyorsabban halad a felépülés, ám nem bánom, hogy nem műtöttek meg Dominikán. A kinti orvosok mindent megtettek a gyógyulásom érdekében, a magyar orvostudomány azonban fényévnyire van tőlük.”

Szabó Franciska három évvel ezelőtt próbálta ki magát először a fitnesz világában, ám az igazi sikerek tavaly következtek.

„A riói olimpia után hagytam abba a cselgáncspályafutásom, de még egyszeri alkalmakra kijártam Németországba a Bundesliga csapatbajnokságaiba szerepelni. A fitnesz világába először három évvel ezelőtt kóstoltam bele. Elsőként a bikini fitnesz kategóriába akartam belefogyni, de hamar kiderült, hogy ehhez túl izmos vagyok. Feljebb kellett lépnem. Tavaly nekifutottam még egyszer, ekkor már a wellness kategóriában. Ez viszonylag új, néhány éve létrejött kategória, ebben főként a brazil lányok erősek, mivel itt a combosabb, nagy farizommal rendelkező versenyzők indulnak. Genetikailag erős vagyok, úgy gondoltam, fekszik ez nekem, és így is történt. Kétezerhúsz elején egyedül készültem, csupán egy-két ismerősöm segített a felkészülésben, ám kifejezetten sikeresen indult az évem, mivel márciusban tizedik lettem az amerikai Arnold Classicon. Elsőre nehéz volt, mert nagyon máshogy működik a szárazság a cselgáncsban és a fitneszben.”

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon!

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
2025.10.22. 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

Az aranyéremért ment – meg is szerezte a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.18. 16:04

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

A szoros cipőfűző és a fájdalmak ellenére győzött a BUFF-on

Csupasport
2025.10.16. 16:16

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

Jó eredményeket ért el, de csalódásként élte meg az idényt

Csupasport
2025.10.11. 14:12

A Spartathlon-győztes Mórocza Andrea elárulta, ki a legnagyobb ellenfele

Csupasport
2025.10.09. 14:20
Ezek is érdekelhetik