Csupasport: a magyar wakeboardos nemzetközi erőpróbái

CSUPASPORT/T. N.CSUPASPORT/T. N.
Vágólapra másolva!
2021.04.28. 18:34
null
Forrás: Csupasport
Bár Orbán Olivér csak húszéves, már rengeteg sikert ért el sportágában, és szeptemberben a németországi Európa-bajnokságon, míg novemberben a thaiföldi világbajnokságon mutathatja meg tudását.



Orbán Olivér még csak húszéves, de két éve már megválasztották a legjobb magyar férfi wakeboardosnak, mivel 2019-ben sokadjára magyar bajnok lett, sőt a junior Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett, azóta pedig még több sikerrel gazdagodott.

„Tizenegy évvel ezelőtt próbáltam ki először a wakeboardot – kezdte a 20 esztendős Orbán Olivér. Győrben nőttem fel, édesanyám egyszer csak megkérdezte, hogy lenne-e kedvem kipróbálni a sportágat, természetesen igent mondtam. Első látásra beleszerettem, először persze nem versenysportként gondoltam rá, megtetszett, és jó időtöltés volt. Mára már profi wakeboardossá váltam.”

Hobbiból aztán nem sokkal később versenyzés lett, sőt nem kellett sokat várni az első magyar bajnoki címre sem.

„Versenyezni kétezertizenkettőben kezdtem el, mindenek előtt az országos bajnokságon indultam. Nemzetközi versenyen először kétezertizenháromban vettem részt, ugyanebben az évben Szegeden megnyertem az ob-t. Ezután indult be komolyabban a karrierem. A wakeboardban nem divat edzővel dolgozni, van pár ország, ahol komolyabb szinten veszik a sportágat, ott sokan alkalmaznak trénert. A kezdeteknél nekem is volt edzőm, de jelen pillanatban sincs.”

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

KLIKK IDE!

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
Tegnap, 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

Az aranyéremért ment – meg is szerezte a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.18. 16:04

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

A szoros cipőfűző és a fájdalmak ellenére győzött a BUFF-on

Csupasport
2025.10.16. 16:16

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

Jó eredményeket ért el, de csalódásként élte meg az idényt

Csupasport
2025.10.11. 14:12

A Spartathlon-győztes Mórocza Andrea elárulta, ki a legnagyobb ellenfele

Csupasport
2025.10.09. 14:20
Ezek is érdekelhetik