Öttusa-vk: Bereczki karrierje legjobb eredményét érte el

Vágólapra másolva!
2021.03.27. 19:53
null
Bereczki Richárd legjobb magyarként nyolcadik lett a budapesti vk-n (Fotó: Földi Imre, archív)
Pályafutása legjobb világkupa-eredményét érte el Bereczki Richárd, aki nyolcadik lett a budapesti öttusaverseny döntőjében. A KSI versenyzője a dobogón is zárhatott volna, de bevillant az agyába a tokiói olimpia lehetősége...

„Most legszívesebben káromkodnék egy nagyot, pedig igazából örülnöm kellene. Kavarog bennem ez az egész nap, hiszen a kezemben volt a siker és a dobogó” – mondta a laser run után teljesen leizzadva Bereczki Richárd, a KSI versenyzője, aki a nyolcadik helyen zárta a budapesti világkupa férfidöntőjét.

NEKI IS CSÍPETT

– Nagyot mentett lovaglásban és laser runban.
– Ne is mondja! Ahogyan a barátom, Milák Kristóf mondta a hét közepén a kétszáz pillangó után, hogy ez csípett, most nekem is rendesen csípett a harmadik nyolcszáz méterem. Nagyon kemény laser run verseny volt, amelyre lélekben erősítettem magam, mert ezek a gyerekek itt körülöttem nagyon durván tolják ezt a versenyszámot – válaszolta Marosi Ádám.

– Mégis, harminchét évesen is helyt tudott állni.     
– Fontos nap volt, összességében nézve a sírból hoztam vissza. Pénteken a női döntő lovaglását nézve bíztam benne, hogy nálunk is rostál majd ez a szám. És reméltem, hogy egy jó lóval és jó lovaglással feljebb tudok jönni. Hála istennek, sikerült.

– Ez volt az egyik kulcsa a szereplésének?     
– Meg a jó lövészetem. Azzal tudtam versenyben tartani magam, és rettentően örülök, hogy újabb nagy lépést tettem a tokiói olimpia felé.

Ez bizony pályafutásának legjobb világkupás eredménye, amellyel – ahogy Martinek János szövetségi kapitány fogalmazott – beszállt a tokiói olimpiai részvételért folyó harcba. Ha ezt nézzük, Bereczkinek az ízes káromkodás helyett örülnie kellene. Méghozzá nagyon.

Mégis, az örömébe nagy adag keserűség is vegyült, hiszen szombat délután az Orczy kertben valamit elszalasztott, pontosabban fogalmazva, ellőtt. Mert az a kéz, amely a vívás során – képletesen szólva – az egekbe emelte, ezúttal cserben hagyta. Hiába volt 9:40.84-gyel övé a mezőny legjobb futóideje, a lövészet második-harmadik sorozatát rettenetesen elszúrta – ha ezek a hibák nincsenek, a 10. helyről rajtolva valószínűleg bedarálta volna az előtte állókat, s esélye lett volna a nagy bravúrra, vagyis a dobogó közelében zárni.

„Nagyon jól sikerült a vívás, huszonegy győzelmet értem el, úgy ment minden, mint az álom, nem is emlékszem rá, mikor vívtam ilyen jól legutóbb. A nap során egyetlen pillanatra sem sejlett fel bennem tokiói olimpia gondolata, eszembe sem jutott az, hogy mennyi pontot szerezhetnék most, milyen lehetőség előtt állok... Egészen a második lövészetig. Ott azonban bekapcsolt valami, aminek nem lett volna szabad bekapcsolnia” – folytatta Bereczki Richárd, aki a katasztrofális lövészet ellenére is a legjobb tízben végzett. Nyolcadik helye 40 pontot hozott az olimpiai rangsorban, ami jelentősnek mondható, s az áprilisi szófiai világkupán még tehet is mellé bőven a mostanihoz hasonló kimagasló szerepléssel.

VÉLEMÉNY

Martinek János, férfi szövetségi kapitány: „Jól szerepelt Bereczki Richárd, és még több is lehetett volna benne, ha a lövészete jobban sikerül. A futásának köszönhetően sikerült két helyet előbbre lépnie, és a nyolcadik helyével ő is beszállt a tokiói olimpiáért folytatott harcba. Marosi Ádám pedig a rossz vívás után nem adta fel, a laser runjának köszönhetően a tizenhatodikról a tizenharmadik helyre lépett elő, s Kairó után újabb értékes pontokat szerzett.”

Marosi Ádám 35 ponttal fejelte meg a tavaly februári kairói világkupa megnyerésével összeszedett hatvan pontját, miután vért izzadva kaparta össze az értékesnek mondható 13. helyet. A BHSE 37 esztendős versenyzője Bereczkivel ellentétben nem a lövészetét, hanem a vívását rontotta el. Az általában a két szélsőséges póluson „mozgó”, vagyis hol elképesztően látványosan, hol pedig rettenetesen vívó olimpiai bronzérmesünk most az utóbbi oldalra került – ugyanakkor nagyon szimpatikus volt, hogy miután elúszni látta ezt a számot, nem süllyedt apátiába, nem bosszankodott, hanem űzte-hajtotta vívópárját, Bereczki Richárdot a páston. Valahol ez a fair play, a bajtársiasság...

És hogy Marosi versenyzői nagyságát is megvilágítsuk: a folytatásban 296 ponttal a mezőny hatodik, a magyarok legjobb lovaglását nyújtotta, s ezzel, valamint egy nagyszerű laser runnal esélye nyílt, hogy végül jó pozícióban, a 13. helyen zárja a budapesti viadalt.

És a többiek?

Hogy mit produkált a székesfehérváriak már olimpiai kvótása, Demeter Bence és a sportág nagy tehetsége, Kardos Bence?

Dés László slágerével élve: „Van az úgy, hogy semmi se jó.”

ÖTTUSA-VILÁGKUPAVERSENY, BUDAPEST 
FÉRFIAK, DÖNTŐ

1. Pavels Svecovs (lett) 1478 pont, 2. Hamed (egyiptomi) 1478, 3. Dogue (német) 1464, ...8. Bereczki Richárd 1449 (úszás: 2:03:43 perc/304 pont, vívás: 21 győzelem/14 vereség/0 bónuszpont/226 pont, lovaglás: 280, laser run: 11:01 perc/639 pont), ...13. Marosi Ádám 1440 (2:00.10/310, 15/20/0/190, 296, 10:56/644), ...28. Demeter Bence 1404 (2:00.00/310, 14/21/1/185, 278, 11:09/631), ...34. Kardos Bence 1394 (1:57.71/315, 13/22/0/178, 248, 10:47/653)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik