Csupasport: rácsok mögül a New York-i maratoniig

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.02.21. 19:35
Édesanyja meggyilkolásával vádolták, ártatlanul elítélték és 15 évet töltött el a rácsok mögött – Huwe Burton azonban erőt merített a futásból, hogy aztán 2019-ben már tisztára mosott névvel teljesítse a New York-i maratonit.

A most 48 éves Huwe Burton élete veszteségével szembesült 1989 januárjában, csupán 16 évesen, amikor hazaérkezve az iskolából holtan találta otthon édesanyját: a nővérként dolgozó asszony gyilkosság áldozata lett.

A rendőrség a kihallgatások után arra jutott, hogy a fiú a tettes, és két évvel később a bíróság is bűnösnek találta, 15 évre ítélték. Büntetése letöltése után derült ki, hogy ártatlan...

A rácsok mögött futni kezdett, mert szeretett volna jó formába lendülni a börtön fociligájára, de aztán annyira megszerette a számára új sportágat, hogy kitartott mellette, általa szabadnak érezhette magát.

Huwe Burton története mellett a Csupasporton láthatnak egy videót a srácról, aki azt álmodta, hogy bringával átugratja a házát, aztán felébredt.

Legfrissebb hírek

Liverpool: az első tétmeccs az első trófeáért; Dajka László: Szórakoztatni csak felszabadultan lehet

E-újság
2025.08.09. 23:45

Kós Hubert: Vagy nyerünk, vagy tanulunk; Fradi: az utolsó előtti lépés a BL-alapszakasz felé

E-újság
2025.08.05. 23:30

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A végjátékban dőlt el, férfi vízilabda-válogatottunk is ezüstérmes; Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten az NB I nyitányán

E-újság
2025.07.25. 00:00

Fel az aranycsatákra!; Muhari Eszter nyolc közé kerülne a párbajtőrözők csapatával

E-újság
2025.07.22. 23:09

Révész Attila: Az első hatba kerülés a cél a Kisvárdánál; Windecker József: Ha küzdünk, Kolozsváron is lehet keresnivalónk

E-újság
2025.07.16. 23:34

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
2025.07.06. 23:40

Gyászol a sportvilág: elhunyt Diogo Jota; Hajszálon múlt, de keleti fölény lesz az NB I-ben

E-újság
2025.07.03. 23:10
Ezek is érdekelhetik