Birkózás: „Szomorú lenne egy csonka olimpia, de a semminél bármi jobb”

– A tokiói olimpia egyéves halasztása mennyivel dobta meg a költségeket, illetve a felkészülésre szánt anyagi keretet?
– Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nálunk a hazai sportági anyaszervezet, a Magyar Birkózószövetség intéz és finanszíroz gyakorlatilag mindent, az utaztatástól és a szállástól kezdve az edzőtáborozásokon át a biztosításig, így anyagilag úgymond nincs pluszkiadásunk. Ezért ebben a rendkívüli időszakban sem tapasztaltunk változást, ez mindenképpen óriási segítség – felelte kötöttfogású birkózóklasszisunk, már kvótás tokiói éremfavoritunk, a Londonban még a 66 kilogrammosok között olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás, aki háromszoros Európa-bajnok, s immár új súlycsoportjában, 77 kilóban is világbajnoki címvédő és ezüst­érmes.

– A világszerte érvényben lévő utazási tilalmak és korlátozások hogyan befolyásolták a terveket, edzőtáborozásokat?
– Ebből a szempontból is a szerencsésebbek közé tartozunk, tudniillik, mi olyan sokat nem járunk külföldre, hála Istennek a legtöbb munkát – alapozást, edzéseket – határon belül is rendre meg tudjuk oldani. Ezen felül a koronavírus-járvány miatti szigorítások és korlátozások alatt is kaptunk különengedélyt, hogy tréningezzünk, természetesen a szigorú biztonsági előírások maradéktalan betartása mellett, így lényeges hátrányt az edzésmunka terén sem szenvedtünk el. A legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy hozzánk, Magyarországra viszont elég gyakran érkeznek külföldi riválisok és edzőpartnerek, ők most értelemszerűen nem tudtak jönni – ennek a pluszingernek a hiányát megéreztük.

– De február első felében legalább már tudtak külföldiekkel is gyakorolni Tatán.
– igen, az elmúlt hetekben a tatai edzőközpontban szerencsére már sikerült tető alá hozni egy nemzetközi edzőtábort, kicsivel több mint egy hete, hétvégén még versenyt is tudtak rendezni a résztvevők között. Az más kérdés, hogy nekem rögtön a tábor első edzésén megrándult a vállam, így mégsem tudtam elindulni a felkészülési viadalon, aminek nagyon nem örültem – de hát ez van, nincs mit tenni, ilyen az én szerencsém…

– Mennyire munkálkodik az emberben a félsz minden egyes koronavírusteszt előtt, hogy mi történik, ha ez most véletlenül pozitív lesz?
– Bennem most semennyire, mivel legutóbb januárban végeztek rajtam antigéntesztet, és annak eredménye alapján a szervezetemben olyan magas az antianyag-tartalom, hogy legalább április-májusig védettséget ad. Addigra várhatóan már egyébként is be leszünk oltva: reményeim szerint néhány héten belül megkapjuk a vakcinát – nekem egy percig sem volt kérdés, hogy beadassam-e magamnak a védőoltást.

– Önt egyébként zavarná, ha a vírusjárvány bármely következményéből kifolyólag nem lenne teljes az olimpiai mezőny, és erős ellenfelek is távol maradnának, így gyengülne a mezőny? Vagy inkább örülne neki?
– Ez egyszerre könnyű és nehéz kérdés – attól függ, honnan nézem… Egyrészt gondolkodás nélkül rávágnám, hogy legyen igazi, hamisítatlan, erős olimpia, és azon tudjak aranyérmet nyerni, így tökéletesen lezárva a pályafutásomat. És ezt nem csak a játékok szellemisége és eszmeisége miatt mondom, tényleg így gondolom. Másrészt viszont most már ott tartunk, hogy mindenki úgy van vele, egyáltalán legyen olimpia, kis túlzással mindegy, hogyan, csak tudják megrendezni. Nyilván nem lenne jó, ha végül csak valamiféle csonka, szedett-vedett mezőny lenne ott Tokióban, de a semminél tényleg bármi jobb.

– Önöknél egyébként sem fenyeget az a „veszély”, hogy a mezőny szedett-vedett lenne, hiszen a birkózóknál a kategóriánkénti indulók számának lecsökkentésével már tényleg csak a legjobbak legjobbjai lesznek kint a játékokon.
– Kétségkívül, már az eddig kvótát szerző versenyzők névsora is tiszteletet parancsoló, és még csak ezután kerítenek sort az ugyancsak egy évvel elcsúsztatott kontinentális kvalifikációs viadalokra – közöttük a március 18. és 21. közötti, budapesti európai állomásra –, majd a világ­kvalifikációs versenyre május elején, Szófiában. És igaz, hogy a súlycsoportonkénti indulók számát Tokióra az eddigi tizenkilencről már tizenhatra csökkentették, így még a lemaradók között is csupa világklasszisok lesznek, nemhogy a kijutók között…

– Szükségük volt sportpszichológusi segítségre a rendkívüli helyzet és annak kapcsán, hogy ez a mostani olimpiai felkészülés teljesen eltér a korábban megszokottaktól?
– Mi egyébként is rendszeresen dolgozunk sportpszichológussal, szóval nekünk nem jelentett újdonságot, hogy most is igénybe vegyük a segítségét. Először nyilván nem volt könnyű feldolgozni az olimpia elhalasztásának a tényét: emlékszem, a már szintén kvótás Viktor öcsémmel éppen edzésre tartottunk tavaly, amikor megtudtuk a hírt, s akkor eléggé megrogytunk – nem utolsósorban azért, mert az ember tisztában van vele, harminchárom évesen már nem neki dolgozik az idő. De idővel elfogadtuk, hogy ezt a döntést nem lehetett nem meghozni, mi pedig nem tudunk rajta változtatni, a siránkozástól meg nem lesz jobb. Úgyhogy összeszedtük magunkat, és kétségbeesés, netán a kvóta megléte miatti elkényelmesedés helyett ugyanolyan keményen edzettünk tovább, mint korábban. Reméljük, ez még előnyünkre is válik és kifizetődik: nem tudom elégszer elmondani, mennyire szeretném úgy lezárni a pályafutásomat, hogy Viktorral együtt mindketten éremmel térjünk haza Japánból.

– A jövőtervezésben mekkora csapás lenne egy esetleges elmaradt potenciális olimpiai jutalom?
– Nem az anyagi hátrány lenne csapás, hanem ha – ne adj' isten – mégsem tudnák megrendezni az olimpiát! Ebbe a lehetőségbe inkább bele se gondoljunk!