Réthy Menotti, a magyar birkózósport első nagymenője

 

Máig nagy a bizonytalanság a magyar futball legelső lépései körül (ki hozta vagy hozatta be az első labdát, hol és ki dobta oda először az új sportágra fogékonyak lába elé), sőt az első nyilvános labdarúgó-mérkőzés két összeállítása is el-eltér(t) a közlésekben. A BTC sportolóiból verbuvált két együttes 1897. május 9-i találkozójának hatvanadik évfordulójára emlékező Népsport Földessy Jánost kérdezte 1957. május 12-i számában, aki Hajós Alfréd neki elmondott története alapján sorolta fel a neveket, és az 5:0-ra nyerő kék-fehér tizenegy semmiben sem különbözik a Sportvilág meccsnapi kiadásában közölttől: Réthy Menotti (kapus) – Pesky Vilmos, Klebersberg (hátvédek) – Harsády, Bauer Rezső, Iszer (fedezetek) – Ray Ferencz kapitány, Kakas Gyula, Guttmann (Hajós) Alfréd, Szűcs és Gajzágó (csatárok). A teljesség kedvéért jegyezzük meg, hogy első olimpiai bajnokunk egy-egy játékost más poszton említett, de a nevek stimmelnek.

„Réty Menotti mint kapuvéd bizonyára jó aquisitio – legfölebb attól tarthat, hogy kevés lesz a munkája”  – tekintett előre a május 9-i Sportvilág, és cövekeljünk is le Réthynél. Nem kérdés, már keresztneve szemet szúr, rá­adásul soha többet nem bukkant fel a labdarúgás magyarországi térképén. Ki is ez a figura? Honnan a név? – amely nem vicces (sőt!), mint ahogy az egyik futballtörténeti kötetben olvasható...

Az ügyvéd és családtörténeti kutató, Kovássy Zoltán 1973 februárjában a Lobogóban, majd 1980 szeptemberében az Élet is Tudományban a családi hagyományra támaszkodva megírta, hogy az 1867-ben (már a kiegyezés után) született Réthy keresztapjának Giuseppe Garibaldit kérte fel az 1848–49-es magyar szabadságharcban a főhadnagyi rangig jutó édesapa, Réthy József. A kívánságot az olasz szabadsághős oldalán küzdő „rettenthetetlen magyar”, Türr István tábornok tolmácsolta, aki a kihirdetett amnesztiának köszönhetően szeptemberben visszatért Magyarországra. Garibaldi el is vállalta a keresztapaságot, egyúttal elsőszülött fia, Menotti nevét adományozta a Réthy fiúnak. (Az 1831-ben kivégzett olasz hazafi, Ciro Menotti iránt érzett tisztelete jeléül választotta ezt a nevet 1840-ben világra jött gyermekének.)

A keresztelőn Türr és felesége, Adelina Bonaparte-Wyse hercegnő képviselte Garibaldit. Miután más nyom nem erősíti a kétségtelenül érdekes történetet, hinnünk kell a családnak és Kovássynak, illetve kapaszkodjunk bele két apróságba: az 1896–1897-es budapesti lakcímjegyzék Réthy Menotti Garibaldi tisztviselőt említi, aki a Hársfa utca 43. alatt lakik, illetve a Herkules, a Pesti Napló, valamint a Mohács és Vidéke – azonos tudósítói forrásra támaszkodva – Réthy Menotti Garibaldi győzelméről számolt be súlyemelésben a Szabadkai Torna Egylet és az Achilles Sport Egylet 1894. május 28-i palicsi rendezvényén.

Cikkünk kiindulási pontja, vagyis az 1897. május 9-i labdarúgó-mérkőzés – amelyen a BTC atlétái, tornászai, úszói, birkózói vettek részt – Réthy sportpályafutásának amolyan ráadása. A modern magyar sport hajnalának all round képviselője ugyanis vélhetően 1897 februárjában szerepelt utoljára versenyen. Klubja házi viadalán 10 kilós súlygolyóval (10 centi magas deszkáról) 8.60 métert dobott, magasban átvitte a 170 centit, a birkózás után pedig „rugódeszkával lovon széltébe bemutatott gyakorlatok következtek, melyekben ismét Réty Menotti tűnt ki ismert bravourjával”.

Az 1911. augusztus 14-én bekövetkezett halála után öt nappal rá emlékező Sportvilág 1886-os berobbanásáról ír, amennyiben 19 esztendősen Bécsben, életében először gerelyt és diszkoszt a kezébe fogva métereket vert az osztrák vetélytársakra… Ehhez képest egyetlen korabeli lapban sem leltünk rá az epizódra, az Első Bécsi Torna Egylet 1886. június 27-i jubileumi dísztornázásán részt vevő 13 tagú BTC-csapatban nem szerepelt a neve. Első alkalommal 1888 márciusában említi a magyar sajtó, amikor is a Nemzeti Torna Egylet dísztornáján magas korláton, nyújtón, súlydobásban és magasugrásban (165 cm) mutatta be tudását. Tornászként és atlétaként vált ismertté, távolban 610 centinél messzebbre is képes volt repülni, de legemlékezetesebb alakítását 1896 augusztusában Siófokon nyújtotta: rekordtávolságra, 31.50 méterre repítette a gerelyt, országos csúcsa még a századfordulón is érintetlen volt.

Réthy mégis birkózásban véste be legláthatóbban a nevét a magyar sporttörténet márványtábláján. Noha Weissenstein Ödön és Rumboldt Bertalan már az 1870-es években tartott birkózóbemutatókat, a sportág első hazai csillaga titulussal mindenképpen Réthy Menottit illethetjük. A birkózásnak a külföldi profik adtak lendületet, az olasz Robinetti vagy a francia Masson és Boyer 1892-ben lépett fel először a városligeti Wulff-cirkuszban. Nézzük csak, miként történt az ismerkedés augusztus 11-én a délelőtti, rendkívüli műsorban: „A cirkusz a rendes esti előadás képét nyújtotta, mit azonban az ablakokon áttörő forró napsugarak meghazudtoltak. (…) Réthy Menotti állt ki Boyerral először; Boyer hűségesen magyarázta az egyes fogásokat, persze franciául, a miből Réthy vajmi keveset értett, hanem annál többet érzett, mert egy párszor ugyancsak oda ütögette a fejét. Réthy kijelentette, hogy »fél komolyan« óhajt Boyerrel birkózni, és igen szépen támadott párszor és igen ügyesen védte magát.”

Még ez év decemberében a BTC mindenesével, a magyar futball egyik kulcsfigurájával, Iszer Károllyal gyűrték egymást a Markó utcai reáliskola csarnokában, és „15 percz alatt sem tudta szabályosan földhöz vágni (...) a club közszeretetben álló »Tatáját«„.  A MAC illusztris tagjával, a későbbi híres sportvezetővel, Tatich Péterrel igen sokat tettek a birkózásért, két küzdelmüket különösen sokat emlegették. A „felhányt homokos talaj” próbára tette őket 1894. május 6-án, a francia (a mai szabadfogáshoz közel álló) stílusban rendezett 15 perces meccs döntetlenül végződött. Szűk másfél év múltán ismét egymásnak feszült a két eltérő adottságú atléta (még nem különböztettek meg súlycsoportokat), a hosszú tudósítás a csata szinte minden rezdülését érzékeltette, az utolsó pillanatokat ezekkel a szavakkal: „Tatich mellen fekszik. Jobb karja a teste alá van szorítva, bal vállát pedig felemeli ellenfele. Teste egészen a jobb oldalán fekszik, bal karja mindinkább hátraszorul, az egyik láb már elhagyta a szőnyeget – ekkor Tatich »állj«-t kiált.”

A birkózást erőfeszítésük ellenére is elhanyagolták a klubok, évente legfeljebb két-három verseny került a programba. Némi segítséget nyújtottak az 1896-ban – hagyományos görög mintára – életre hívott pentatlonviadalok, amelyek utolsó próbája mindig a birkózás volt. Az 1896. május 25-i megméretésen a távolugrás, gerelyvetés, rúdugrás, súlyemelés (más alkalommal a 200 méteres futás, gerelyhajítás, távolugrás, diszkoszvetés) alkotta még az ötpróbát, és az egyes számok után a mezőny legrosszabb eredményt elérő ötöde kiesett. A kvázi döntőnek beillő „birokra” négyen maradhattak, ám Réthyvel senki sem vette fel a küzdelmet, így elmaradt a végső „tusa”.

A BTC Réthy nevét is bedobta az első újkori olimpia magyar csapatának összeállításakor, egyúttal 100 forint költség-hozzájárulást ajánlott fel. Csakhogy részt sem vett az Orczy-kertben sorra kerülő úgynevezett próbaviadalon, vagyis elképzelhető, hogy ő maga nem törekedett részt venni az athéni játékokon. Ettől az évtől ipari felügyelőként dolgozott a kereskedelmi minisztérium égisze alatt, halála előtt hét hónappal nevezték ki valóságos főfelügyelőnek, majd „súlyos baj támadta meg”.   Negyvennégy évesen hunyt el a stájerországi Bad Gleichenbergben, 1911. augusztus 17-én búcsúztatták a Kerepesi temetőben.