Csibi, azaz ifjúsági regény a legendás MTK-jobbszélsőről

„Izraelben az első héberre fordított gyerekkönyvek magyar kötetek voltak, Molnár Ferenctől A Pál utcai fiúk és Szenes Bélától a Csibi című futballregény, amelynek hősét Braun József ihlette, és részben a magyarországi zsidó közösségről szól. Igazi bestseller volt, az 1950-es évek végén fordíthatták le, és utána még vagy tíz kiadást megért. A hátterét persze az izraeli gyerekek nem tudták, fogalmuk sem volt arról, hogy a mese alapja valós történet”  – mondta júniusban a Nemzeti Sportnak adott interjújában Adi Rubinstein, a Game Changers című, magyar–izraeli sportkapcsolatoknak szentelt kiállítás Tel-Avivban született, magyar származású kurátora. De miről is szól a könyv?

„Izraelben az első héberre fordított gyerekkönyvek magyar kötetek voltak, Molnár Ferenctől A Pál utcai fiúk és Szenes Bélától a Csibi című futballregény, amelynek hősét Braun József ihlette, és részben a magyarországi zsidó közösségről szól. Igazi bestseller volt, az 1950-es évek végén fordíthatták le, és utána még vagy tíz kiadást megért. A hátterét persze az izraeli gyerekek nem tudták, fogalmuk sem volt arról, hogy a mese alapja valós történet”  – mondta júniusban a Nemzeti Sportnak adott interjújában Adi Rubinstein, a Game Changers című, magyar–izraeli sportkapcsolatoknak szentelt kiállítás Tel-Avivban született, magyar származású kurátora. De miről is szól a könyv?

A kérdés nem hagyott nyugodni minket, beszereztük és elolvastuk az 1919-ben megjelent, Pólya Tibor kedves rajzaival illusztrált kötetet, hogy meggyőződjünk arról, mennyiben állja meg a helyét a párhuzam a regénybeli Csibi és a valódi Csibi, azaz Braun József labdarúgó között. A 1901-ben Putnokon született futballista a fővárosi zsidósághoz köthető VAC színeiben kezdte pályafutását, 1916-ban átigazolt az MTK-hoz, a Hungária úti csapatot jobbszélsőjeként 1926-ig kilenc bajnoki címig segítette, ez idő alatt 28 mérkőzésen szerepelt a válogatottban, és 11 gólt szerzett. Banktisztviselőként dolgozott, zsidó származása miatt munkaszolgálatra rendelték, 1943-ban a mai Ukrajna területén, Harkiv közelében máig tisztázatlan körülmények között halt meg.

Az Adi Rubinstein által felvázolt egyezés a könyvbeli fiatalember és a futballista között korántsem magától értetődő, noha Amit Naor héber és magyar nyelvű cikkekben is határozottan összekapcsolta az Izraelben Avigdor HaMeiri fordításában megjelent regényt az MTK-klasszis történetével. Szenes Béla írásában Horovecz Istvánnak hívják a gimnazista főhőst, akinek származásáról nem esik szó, bizonyos fordulatok, jellemző környezetábrázolások azonban megerősíthetik az Izraelben tényként kezelt feltételezést, hogy valójában az asszimilálódó pesti zsidóság érvényesülési küzdelmeit olvashatjuk ki a cselekményből.

Az 1930-ban Schandfleck der Klasse címen német nyelven is megjelent könyvben egyszer sem szerepel Braun József neve, az epilógusként olvasható lezárás mégis megerősíti a Horovecz–Braun egyezést. A fejezet alcíme:  „Rövid beszámoló mindarról, amit a sporteseményekben járatos olvasó amúgy is nagyon jól tud”, majd következik az utalás a gyerek főszereplő későbbi pályafutása kapcsán „egyik legnagyobb sportegyesületünkre”, a gimnazistaként kapott válogatott behívóra és arra, hogy  „a Csibi név olyan ismert és népszerű lett az országban, hogy versenyezhetett a legkedveltebb művészek vagy legkiválóbb államférfiak nevével is”.

A leírás szerint Csibi két évig egy híres angol egyetem hallgatója volt, aminek viszont tudomásunk szerint nincsen valóságalapja, az 1919-es könyvmegjelenésig legalábbis biztosan. A fenti kiszólások alapján mégis hihető, hogy a címadó becenév valóban Braunt takarja, még akkor is, ha az életrajzi adatok nem feltétlenül jelennek meg hitelesen a könyvlapokon, és a Pesti Hírlap 1919. november 30-i számában megjelent részletes könyvkritika nem említi a híres labdarúgót.

„Szenes Béla egy könyvet küld most a Mikulás és a karácsonyfa asztalára a pesti gyermekeknek. Nagy érdeklődéssel és ifjúi meghatottsággal olvastuk át ezt az elejétől végig érdekfeszítő, verőfényes könyvet. A szegény kis kültelki fiú történetét, aki bekerül a kiváltságos, büszke úrfik úri gimnáziumába. Csibi könnyesen mosolygós históriáját, akit üldöznek, kigúnyolnak, kivetnek maguk közül; a csendes jó szegény kisgyermek históriáját, akit végül is megszeretnek, maguk fölé emelnek. Úgy érezzük, szívünkön kopognak ennek a tiszta szándékú kis embernek előbb tétovázó, aztán egyre bátrabb, erősebb lépései. Szenes nemes és egyszerű művészettel vezeti őt előre kezeinél fogva. Nem közönséges és igen vonzó nekünk az, hogy a könyve kis gimnazistáiból akaratban, gyűlöletben, szeretetben, szándékban, kis harcokban azt emeli ki, ami bennük már felnőttesen komoly, ami bennük már igazán emberi, a felnőttség jövendőjének előre vetett érzékenykedéseit. Tiszta és szép könyv a Csibi könyve.”

A történet szerint a félárva fiúcska édesanyja, Horovecz Jánosné Gyönyörű utcában kapott házmesteri állása miatt kénytelen otthagyni a Külső-Munkás úti gimnáziumot és a neves belvárosi iskola, az Emlék utcai gimnázium tanulója lesz. Itt osztálytársai kültelki csibésznek csúfolják – innen a Csibi név –, valósággal kiutálják és aljas csínyekkel teszik pokollá mindennapjait. A végtelenül türelmes és rendkívül szorgalmas diáknak meg kell küzdenie Fehér Ákos matematikatanár nyílt ellenszenvével is (beszédes név lenne ez a fehérterror időszakában?), társai közül pedig a feltűnően jómódú, helyzetéből fakadóan az osztály kiskirályaként viselkedő Szegő Pál igyekszik sleppjével úton-útfélen keresztbe tenni neki. Fordulatot jelentett, amikor egy osztálytermi csetepaté során Horovecz térdre szorította az őt elgáncsolni igyekvő Szegőt, a meglepettséget és elismerést kiváltó hőstett kezdte oldani a Csibit övező fagyos hozzáállást. Aztán jött a futball...

„A játékdélutánokat a »pac«-on tartották. A »pac« az a hatalmas tér volt, mely az Országháztól a Margit hídig terjedt. Ez a szó pac, a Pesti Atlétikai Club kezdőbetűiből keletkezett. A gimnázium hetedikes és nyolcadikos tanulóinak egy része alapította a P. A. C.-ot. (...) A hatalmas teleknek a Margit híd közelében levő felén volt a futball-pálya. Ez volt a pac legjobb része, itt nem voltak kövek, gödrök. Ott állt az egész osztály a vörösek kapuja mögött, mert ott volt elég hely és onnan zavartalanul nézhették a mérkőzést. Csibi is ott állt a többiek között, tekintete a labdát követte, mely hol a földön futott nyílsebesen, majd pedig az ég felé repült – gyönyörű volt nézni is.”

Egy-egy pontosan visszarúgott labda hamar megmutatta, kivételes érzéke van a játékhoz, a másik osztály elleni mérkőzés előtt mégis elfeledkeztek róla a csapat összeállításánál. Ez talán minden korábbi sérelemnél jobban fájt neki.  „A Duna alsó partján ment, ment hazafelé, aztán leült a legfelső lépcsőfokra és nézte a vizet. Egy fadarab úszott a lomha víz tetején. Csibi követte tekintetével, míg csak el nem merült a távol szürkeségben. Ha most egy futball-labda közeledne, ha itt úszna szépen a part mellett, úgy, hogy a legalsó lépcsőről ki lehetne emelni. Ilyen csodák miért nem történnek? Meghalni! – erre is gondolt egy sötét, kétségbeesett pillanatban. De aztán valami dacos elszántság vett erőt rajta: – Majd megmutatom én ezeknek a fiúknak – suttogta és felkelt a lépcsőfokról.”

Meg is mutatta! Mint a grundok régi világában oly sokszor, neki is egy saját labda segített a betagozódásban.

„Csibi úgy érezte, hogy ez életének leggyönyörűbb perce. Csupa ragyogás és napfény volt a hatalmas játszótér, a tavaszi nap szinte megbolondult az örömtől és olyan forrón sütött, mintha augusztus lett volna. És egy piros tornainges fiú – Csibi – diadalmasan, büszkén közeledett az osztály felé és a kezében egy vadonatúj futball, olyan, mint a Szegőé, talán valamivel nagyobb is.”

A többit már kitalálhatjuk. Természetesen az ő góljaival szárnyalt a csapat, amely a rivális gimnázium elleni nagy mérkőzésen hősies diadalt aratott. Az a nap aranybetűs ünnepként vonult be az iskola történetébe. „És az emlékezetes futballmérkőzés, melyen Csibi megmentette az intézet becsületét, miután egymaga négy góllal rúgta be magát az intézeti sport aranykönyvébe. Csibit vállukra kapták a fiúk, úgy vitték körül. A nézőtér tapsolt, kendőkkel integetett, mindenki barátságos mosollyal nézte a bátorszemű, szélesvállú, izmos fiút, csak egy szerény özvegyasszony szeme volt könnyes. Özvegy Horoveczné ott remegett a tribün közepén, elejtett, magános levél a színes árban.”