Tokió 2020: a WHO főigazgatója szerint nem lesz egyszerű

Vágólapra másolva!
2020.05.16. 19:43
null
Tedros és Bach a találkozón (Fotó: AFP)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője úgy véli, a pandémia után nem lesz egyszerű biztonságos világméretű összejövetelt rendezni jövőre a tokiói nyári játékokon.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) közösen tartott sajtótájékoztatón Tedros Adhanom Ghebreyesus főigazgató „nemzeti egységet és globális szolidaritást” szorgalmazott a koronavírus-járvány legyőzésére.

A NOB és a japán szervezők az olimpia egyéves halasztásáról történt megállapodás előtt a WHO ajánlásait is figyelembe vették. Tedros a szervezet központjában, Genfben szombaton úgy fogalmazott: „reméljük, Tokió olyan hely lesz, ahol az emberiség a COVID feletti diadal után találkozhat”.

„A mi kezünkben van a megoldás, de nem lesz könnyű. Ugyanakkor lehetséges, ha megtesszük a tőlünk telhetőt, elsősorban nemzeti egységgel és globális szolidaritással.”

Jelenleg az az egyik legfontosabb kérdés, hogyan lehet biztonságosan lebonyolítani a versenyeket, ha az olimpiáig esetleg még nem áll rendelkezésre hatékony védőoltásprogram.

„Ebben a pillanatban nincs senki, aki meg tudná mondani, hogyan fog kinézni a világ 2021 júliusában – vélekedett Thomas Bach NOB-elnök. – Korai most még a különböző forgatókönyveken spekulálni, és azt találgatni, mi szükséges majd az összes résztvevő számára biztonságos környezet garantálásához.”

A két szervezet megújította együttműködési megállapodását, melynek célja, hogy a sportot, a sportolást, vagyis az aktív és egészséges életmódot népszerűsítse a kormányok körében.

„Az olimpia, az atlétika vagy a labdarúgás nem csupán a versenyzőké. Mindenki kultúrájának a része, mindenki felelőssége kell, hogy legyen” – hangsúlyozta Tedros.

Legfrissebb hírek

„Korábban is lenyűgöztek a magyarok olimpiai tervei és kreatív ötletei” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
18 órája

„Budapesten mindig otthon érzem magam” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
2025.08.20. 20:35

Thomas Bach a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

Egyéb egyéni
2025.08.20. 16:03

Sulyok Tamás a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést adta át Thomas Bachnak

Egyéb egyéni
2025.08.19. 21:04

Thomas Bachot a TF díszdoktorává avatják

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:03

Schmitt Pál: Ha visszakerül Európába az olimpia, komolyan számításba jön Magyarország

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:51

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06

Hétfőn Lausanne-ban hivatalba lép Kirsty Coventry NOB-elnök

Egyéb egyéni
2025.06.23. 08:38
Ezek is érdekelhetik