Csupasport: Ferenczi István és Dombi Tibor is a sztárváltóban

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2020.05.12. 21:10
Címkék
Az erőnléti edző napközben, a Debrecen korábbi válogatott szélsője este, naplemente után futja le a 33 kilométeres távot a Csupasport május 16-ra tervezett virtuális futóversenyén.

MTK, Győri ETO, Zalaegerszeg, Debreceni VSC, Vasas, Ferencváros – néhány klub, amelyekben Ferenczi István megfordult. Ma edzőként dolgozik, legutóbb a Vasasnál alkalmazták, jelenleg a Haladásnál Mátyus János vezetőedző munkáját segíti erőnléti edzőként, és közben fut.Ferenczi István megfordult. Ma edzőként dolgozik, legutóbb a Vasasnál alkalmazták, jelenleg a Haladásnál Mátyus János vezetőedző munkáját segíti erőnléti edzőként, és közben fut.

Emlékei az Ultrabalatonról is vannak, s szívesen vesz részt a szombati Csupasport-sztárváltóban is.

,,Már az első UB-versenyem emlékezetes volt, sok szempontból is. Hárman teljesítettük a távot, Dombi Tibivel és Jakab Viktorral osztottuk fel a Balatont, nagyjából hetvenöt kilométer jutott mindenkinek. Én kezdtem, aztán a második szakaszom után beültem az autóba, irány a Groupama Aréna, ahol csereként leültem a Vasas kispadjára, pedig szinte biztos volt, hogy aznap nem lépek pályára, de ott kellett lennem. Ez volt az a meccs, amelynek a hajrájában Egerszegi Tamás egyenlített. Utána nem mentem vissza a többiekkel a Fáy utcába, hanem ismét az M7-es autópálya felé vettem az irányt. Körülbelül Fonyód térségében értem utol a kis csapatomat, átvettem a stafétát, és lefutottam a hátralévő szakaszt."

Ferenczi István további részleteket is elárul a csupasport.hu weboldalon, illetve Dombi Tibor is megszólal a hétvégi verseny előtt.

Legfrissebb hírek

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
5 órája

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
Tegnap, 16:50

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58
Ezek is érdekelhetik