Tokió 2020: Nem megérzés alapján döntöttünk – Bach

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.12. 10:28
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke visszautasította azokat a vádakat, melyek szerint a világszervezet túl sokáig halogatta a tokiói játékok elhalasztását.

„Ránk nehezedik a felelősség, és nem megérzés alapján döntöttünk ebben az érzelmektől túlfűtött helyzetben, elvégre az olimpiai mozgalom túléléséről van szó – jelentette ki a német sportdiplomata a Welt am Sonntag című hetilapnak. – Az egyetlen gyors döntés a játékok lemondása lett volna, ezt pedig senki sem akarta a sportolók képviselői közül a közös videokonferenciánkon.”„Ránk nehezedik a felelősség, és nem megérzés alapján döntöttünk ebben az érzelmektől túlfűtött helyzetben, elvégre az olimpiai mozgalom túléléséről van szó – jelentette ki a német sportdiplomata a Welt am Sonntag című hetilapnak. – Az egyetlen gyors döntés a játékok lemondása lett volna, ezt pedig senki sem akarta a sportolók képviselői közül a közös videokonferenciánkon.”

A 66 éves vezető kifejtette, a NOB rendelkezett biztosítással az esetleges törlés esetére, ám halasztásnál nincs ilyen lehetősége.

A NOB és a japán kormány március 24-én jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt a tokiói olimpiát a jövő évre halasztja, és legkésőbb 2021 nyarán kell megrendezni.

Március 30-án az is kiderült, hogy az olimpia jövőre július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart, az elnevezése viszont továbbra is Tokió 2020 lesz. A játékokra eredetileg idén július 24. és augusztus 9. között került volna sor.

Legfrissebb hírek

Schmitt Pál: Ha visszakerül Európába az olimpia, komolyan számításba jön Magyarország

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:51

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06

Hétfőn Lausanne-ban hivatalba lép Kirsty Coventry NOB-elnök

Egyéb egyéni
2025.06.23. 08:38

Kamuti Jenő fair play díjat adott át Thomas Bachnak, és Kirsty Coventryvel is találkozott

Egyéb egyéni
2025.06.08. 14:24

Thomas Bach átvette a Fair Play-díjat Kamuti Jenőtől

Egyéb egyéni
2025.06.06. 14:46

Sulyok Tamás Szilágyi Áron párizsi „ezüstkardját” ajándékozta a leköszönő NOB-elnöknek

Egyéb egyéni
2025.06.04. 20:02

Megyaszai Lilla és Garát-Gasparics Fanni WISH-ösztöndíjat nyert el

Egyéb egyéni
2025.04.28. 19:38

A NOB is gyászolja Ferenc pápát

Egyéb egyéni
2025.04.21. 17:23
Ezek is érdekelhetik