Csupasport: akit a hűtőcipelés sem győzött le

Vágólapra másolva!
2020.02.17. 18:06
Címkék
Több mint fél évszázados múltra tekint vissza a Mr. Olympia-verseny, és az 1965 óta íródó történetében több ikonikus testépítő győzött. A Csupasport ezúttal Arnold Schwarzenegger barátját, a kétszeres bajnok Franco Columbut mutatja be.

Már az sem kis érdem, ha azt mondjuk valakire, hogy ő (volt) Arnold Schwarzenegger egyik, ha nem a legjobb barátja, a tavaly elhunyt Franco Columbu azonban nem csak erről híres. Egyrészt ő a Mr. Olympia egyetlen olasz győztese, másrészt 165 centiméteres magassága (vagy inkább alacsonysága) ellenére is felvette a versenyt a világ legerősebb embereivel, legjobb testépítőivel. Hazájában, Olaszországban amatőr bokszbajnok volt, ám súly- és erőemelőként is próbára tette magát.

„Mindig is vékony voltam, tizenegy éves koromig sokszor elvertek, utána azonban fordult a kocka, és én győztem le másokat, érinthetetlen voltam” – mesélte később. Schwarzeneggerrel a filmvásznon is szerepelt együtt, hiszen Columbu itt is hű társa volt Arnoldnak. A Terminátorban, illetve a Conan, a barbárban is játszottak, de ezen kívül is jó néhány filmben kapott szerepet, és producerként is dolgozott, miközben „civilben” csontkovácsként tevékenykedett – sőt, Sylvester Stallone edzője is volt, amikor a Rambo című filmre készült.

A teljes cikket a Csupasporton olvashatják, ahol bemutatjuk azt a „mosolygós” bringás dzsekit, amelyet az autósok és a biciklisek közti ellentétek elsimítására fejlesztettek ki.

Legfrissebb hírek

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
17 órája

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38
Ezek is érdekelhetik