Csupasport: plasztikai sebész az egyik legsikeresebb tájfutónk

Vágólapra másolva!
2019.11.22. 18:36
Az év tájfutója címet háromszor elnyerő, szakmájában tekintélynek örvendő dr. Pavlovics Gábor a futva gondolkodásról, az erek és ellenőrzőpontok összekötéséről, a női szimbólum elvesztéséről.

– Ön sohasem akarta – ahogy gyakran hangoztatják – feszegetni a határait?
– A távot illetően nem – felelte a sebész. – A leghosszabb táv, amit teljesítettem, negyvenöt kilométer volt. Húsz évvel ezelőtt, amikor még nem jöttek divatba az ultratrailek, az egyik sporttársunk kitalálta, hogy minden évben fussuk át a Mecseket keleti-nyugati irányban. Mecseknádasdtól indultunk, és Óbányát, Kisújbányát is érintve érkeztünk meg Hetvehelyre, a Mecsek nyugati végébe. Volt benne ezerkétszáz méter szintkülönbség.– Ön sohasem akarta – ahogy gyakran hangoztatják – feszegetni a határait?
– A távot illetően nem – felelte a sebész. – A leghosszabb táv, amit teljesítettem, negyvenöt kilométer volt. Húsz évvel ezelőtt, amikor még nem jöttek divatba az ultratrailek, az egyik sporttársunk kitalálta, hogy minden évben fussuk át a Mecseket keleti-nyugati irányban. Mecseknádasdtól indultunk, és Óbányát, Kisújbányát is érintve érkeztünk meg Hetvehelyre, a Mecsek nyugati végébe. Volt benne ezerkétszáz méter szintkülönbség.

– A nyolcvanhat tagú mezőnyben legendásan nehéz terepen szerzett tizenhatodik helyet az 1993-as amerikai tájfutó-világbajnokságon. Visszaidézné a körülményeket?
– Volt ott minden… Köves, mocsaras, bozótos terep, leégett részekkel tarkított erdő, ösvény csak elvétve. De jó formában voltam, elkaptam a fonalat. Nagyon büszke vagyok az első vébémre is, amelyet 1989-ben a tájfutás hazájában, Svédországban rendeztek, és kilencvenhét induló között huszonharmadik lettem húszévesen.

A teljes interjút elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
6 órája

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38
Ezek is érdekelhetik