Öttusa: 10 fős magyar női válogatott a székesfehérvári világkupán

Vágólapra másolva!
2019.04.18. 17:16
Fiatal és rutinos versenyzők vegyesen alkotják a magyar női öttusa csapatot a május 1. és 5. között megrendezendő székesfehérvári öttusa-világkupán.

„Kovács Sarolta, Földházi Zsófia, Alekszejev Tamara, Réti Kamilla, Guzi Blanka, Barta Luca, Ormándi Rebeka, Turbucz Anna, Kovács Eszter és Szarka Luca alkotják a csapatot, ha sérülés, vagy betegség nem jön közbe” – kezdte Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya, aki az esélyeket is latolgatta.

„Biztos, hogy nagyon erős mezőny lesz, erősebb, mint Szófiában, az előző vk-helyszínen. Csak azt lehet elvárni a versenyzőktől, amire fel vannak készülve, vagyis a felnőttektől, akik világbajnokok, döntőt várok mindenképpen. A fiataloktól pedig azt várom, hogy tisztességgel megküzdjenek azért, hogy fináléba jussanak, 2-3 fiatal versenyző talán be is kerülhet, kevésen fog múlni, mert van reális esélyük, de elvárni tőlük ezt még nem lehet” – fejezte be a szövetségi kapitány.

A fehérvári világkupa gyakorlatilag a budapesti világbajnokság tesztversenye lesz. A vb-nek a Kincsem Park ad otthont szeptember 2. és 8. között.

 

Legfrissebb hírek

Magyar érmek a katonai öttusa-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.09.29. 10:37

A Los Angeles-i olimpiát célozza meg az öttusázó Koleszár Mihály

Egyéb egyéni
2025.09.23. 12:27

Balogh Gábor: Magyarország jelenleg a három legjobb öttusanemzet között van

Egyéb egyéni
2025.09.18. 12:28

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:18

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:55

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

Öttusa-vb: egyiptomi arany a férfiaknál, Szép remek laser runnal 5. Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.30. 15:20
Ezek is érdekelhetik