Csupasport: Szilágyi Áron órán belül futotta a 10.5 km-t

Vágólapra másolva!
2019.04.05. 21:31
A kétszeres olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áron (és párja, Betti) is rajthoz állt a hétvégi Generali Runner's World Runon, 10.5 kilométert futottak a balatonfüredi megméretésen.

„Nagyon nagy szerencsénk volt az idővel, végig sütött a nap, húsz fok fölé emelkedett a hőmérséklet. Bettivel nagyon jól éreztük magunkat, olyan tempóban futottunk, hogy kicsit azért kihívás is legyen, de nem szakadtunk meg. Jól akartuk érezni magunkat, ami sikerült is, jólesett” – mondta Szilágyi Áron a csupasport.hu oldalnak adott interjújában, amelyet ide kattintva teljes terjedelmében elolvashat.„Nagyon nagy szerencsénk volt az idővel, végig sütött a nap, húsz fok fölé emelkedett a hőmérséklet. Bettivel nagyon jól éreztük magunkat, olyan tempóban futottunk, hogy kicsit azért kihívás is legyen, de nem szakadtunk meg. Jól akartuk érezni magunkat, ami sikerült is, jólesett” – mondta Szilágyi Áron a csupasport.hu oldalnak adott interjújában, amelyet ide kattintva teljes terjedelmében elolvashat.

A szabadidős portál állandó bloggere, Vágó Bogi újabb szellemes írásában arról elmélkedik, miről elmélkedik egy ultrafutó ultrafutás közben.

Legfrissebb hírek

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
19 órája

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58

Rajczy Imre-díjat kapott Szilágyi Áron

Egyéb egyéni
2024.12.03. 18:43

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38
Ezek is érdekelhetik