Csupasport: Maráz Zsuzsanna csúcsterhelése Japán előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.29. 21:09
Címkék
Noha csak a felkészülés része volt, Maráz Zsuzsanna így is megnyerte a hétvégi Spuri FélBalaton Szupermaratont, s igazgatottan készül Japánba. Győzelme után a csupasport.hu oldalnak nyilatkozott.

Felkészülésként győzelem – noha Maráz Zsuzsanna hónapok óta az év első felének főversenyére, a Japánban sorra kerülő Sakura Michi International Runra hangol, a felkészülés részeként rajthoz állt a hétvégi Spuri FélBalaton Szupermaratonon, és ha már ott volt, meg is nyerte a viadalt. Bár ez nem volt annyira egyértelmű.

„Nekem ez a verseny nehezebb, mint egy hosszabb távú, mármint abból a szempontból, hogy itt nyomni kell, komolyabb tempóra van szükség, míg én inkább szívós vagyok és sokáig tudok futni egy bizonyos tempóval" – mondta Maráz Zsuzsanna, aki a tavalyi idejéhez képest 1 percet rontva 7:41:31 óra alatt ért célba, s mosolyogva megjegyezte, öregszik már.

A teljes beszélgetést elolvashatják a csupasport.hu oldalon, ahol megtudhatják azt is, hogyan tartja karban magát lassan negyvenévesen is az egykori válogatott labdarúgó, Halmosi Péter.

Legfrissebb hírek

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
20 órája

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07
Ezek is érdekelhetik