Triatlon: Poór Brigitta megnyerte a terep-vk portugáliai állomását

Vágólapra másolva!
2018.06.04. 11:51
Poór Brigitta megnyerte a tereptriatlonosok világkupa-sorozatának portugáliai versenyét, míg Mester Bálint a szlovák bajnokságon végzett másodikként.

A terepsport.hu szakportál hétfői tájékoztatása szerint Poór a nyitó szám, az úszás után elsőként lépett partra, majd előnyét megőrizte a folytatásban is. A kerékpáros szakasz után már nagy fölénnyel vezetett, és a futás során sem tudták megszorítani.

Poór a vk-siker után azt mondta, nagyon elégedett, ám meglepett is egyben.

„Az úszásnál éreztem, hogy jól kezdtem a versenyt, de tartottam is a görög fiaskó után a vizes számtól. A kerékpáron szárnyaltam, és nem volt bennem több félelem” – nyilatkozta a magyar triatlonos. Hozzátette: ezzel a győzelemmel el tudta feledtetni a múlt heti féltávú országos bajnokság kudarcát.

A többszörös magyar bajnok Mester Bálint (X2S TEAM) a szlovákoknál állt rajthoz, és remek futással másodikként ért célba.

TEREPTRIATLON VK, PORTUGÁLIAI ÁLLOMÁS
1. Poór Brigitta 2:48:27 óra
2. Carina Wasle (osztrák) 2:56:01
3. Eva García González (spanyol) 2:59:40

Legfrissebb hírek

Triatlon: hét magyarral indul az ifjúsági Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.11. 15:03

Öttusa, triatlon: több szám, több siker?

Utánpótlássport
2025.09.10. 09:10

Kindl Gábor: Szeretnénk ezeket az élményeket Magyarországra is elhozni

Egyéb egyéni
2025.09.02. 11:44

„Nehéz volt az idáig vezető út” – Bicsák Bence az Eb-ezüstérem után

Egyéb egyéni
2025.09.02. 08:00

Dévay Márk és Kropkó Márta volt a legjobb magyar a francia riviérán

Egyéni
2025.08.31. 20:05

Bicsák Bence ezüstérmes a triatlon Európa-bajnokságon!

Egyéb egyéni
2025.08.31. 19:17

Mindenkit lefutott a belga triatlonos az isztambuli Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.08.30. 18:01

Triatlon: két kontinens bajnoksága jön Isztambulban a hétvégén

Egyéb egyéni
2025.08.29. 14:57
Ezek is érdekelhetik