Öttusa: Kovács Sarolta ezüstérmes a vk-döntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.22. 17:14
Kovács Sarolta ezüstérmet nyert az öttusázók világkupa-sorozatának döntőjében, Asztanában. A női finálé másik magyar résztvevője, Alekszejev Tamara 25. lett.

Kovács, a 2016-os év egyéni világbajnoka nagyon jól vívott, 23 asszóját megnyerte és csak 11-et veszített el, ezzel ebben a számban a harmadik volt, a 200 méteres úszásban pedig 2:10.79 perccel a második legjobb időt érte el, így a lovaglás előtt az élen állt. A lovaspályán egy akadályt vert le, majd a lövészetekkel megszakított 3200 méteres futásban 13:22.60 perccel a 12. legjobbnak bizonyult. Az első három szakaszban hasonlóan jól teljesített a Rióban olimpiai bajnok ausztrál Chloe Esposito, aki aztán a kombinált számban 26 másodperccel gyorsabb volt nála, ezzel ő ért elsőként a célba.

Harmadikként a litván Gintare Venckauskaite végzett.

Alekszejevnek, aki tavaly megnyerte a vk-döntőt, nem ment jól a vívás, pedig ez az erős száma. Pozitív, 18/16-os mérleggel zárt ugyan, ám amikor kiemelkedő eredménnyel fejez be egy versenyt, ennél több győzelmet szokott aratni. Úszásban nem tartozik a legjobbak közé és ezúttal a lovaglása sem sikerült jól, így nem volt esélye arra, hogy legalább a mezőny első felében zárjon.

A vk-finálé mezőnyébe az egyes állomásokon, Kairóban, Los Angelesben, Kecskeméten és Szófiában elért eredmények alapján lehetett bekerülni.

Szombaton a férfiak döntőjét rendezik, többek között Demeter Bence és Regős Gergely részvételével.

ÖTTUSA VILÁGKUPADÖNTŐ
1. Chloe Esposito (ausztrál) 1337 pont
2. Kovács Sarolta 1324 (vívás: 23 győzelem/11 vereség/244 pont, úszás: 2:10.79 perc/289 pont, lovaglás: 293 pont, lövészet-futás: 13:22.60 perc/498 pont)
3. Gintare Venckauskaite (litván) 1317
...25. Alekszejev Tamara 1211 (vívás: 18/16/214, úszás: 2:25.24/260, lovaglás: 279, lövészet-futás: 14:02.70/458)

Legfrissebb hírek

Öttusa: egyiptomi győzelem vegyes váltóban a váltó-világbajnokságon

Egyéb egyéni
7 órája

Guzi Blanka: Szeretném átmenteni a formámat

Egyéb egyéni
2025.07.09. 19:27

Öttusa váltó-vb: ezüstérmes a magyar női páros Alexandriában

Egyéb egyéni
2025.07.08. 16:28

Öttusa: Gáll András 6., Koleszár Mihály 8. az alexandriai világkupadöntőn

Egyéb egyéni
2025.07.06. 17:54

Öttusa: Guzi Blanka bronzérmes az alexandriai világkupadöntőn, Halil ismét győzött

Egyéb egyéni
2025.07.06. 10:25

Gáll András és Koleszár Mihály is magabiztosan döntős

Egyéb egyéni
2025.07.05. 22:04

Bauer Blanka és Guzi Blanka is készülhet az öttusa vk-döntő fináléjára

Egyéb egyéni
2025.07.04. 20:03

Gyász: elhunyt Horváth László olimpiai ezüstérmes öttusázó

Egyéb egyéni
2025.07.04. 13:42
Ezek is érdekelhetik