NS: Ki sír a végén?; Korea: nyitás vagy színjáték– kedd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.07. 21:14
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

A bajnoki címért tartó Ferencváros–Videoton versenyfutás árnyékában a tabella második felében hat csapat harcol a kiesés elkerüléséért. Az eddigi szereplés, a hátralévő ellenfelek és a pillanatnyi forma tükrében megnéztük, kinek mennyi esélye van arra, hogy ősztől is az OTP Bank Liga mezőnyében szerepelhet – hiszen két csapat aláhull az NB II-be…
A bajnoki címért tartó Ferencváros–Videoton versenyfutás árnyékában a tabella második felében hat csapat harcol a kiesés elkerüléséért.
Az eddigi szereplés, a hátralévő ellenfelek és a pillanatnyi forma tükrében megnéztük, kinek mennyi esélye van arra, hogy ősztől is az OTP Bank Liga mezőnyében szerepelhet – hiszen két csapat aláhull az NB II-be…

Bármily furcsa, Torghelle Sándor még sohasem volt bajnok. A feljutó MTK csatára Sinkovics Gábornak arról is mesélt, hogy sérülten milyen volt átélni a nélküle zajló ünnepet, és hogy mire számít a következő, immár NB I-es idényben…

Sallói Dániel győztes gólt lőtt a hétvégén Tim Howardnak, majd hétfőn interjút adott a Nemzeti Sportnak. Ebben nagy példaképével, Zlatan Ibrahimoviccsal való közelgő találkozásáról is beszélt Tóth Ádámnak.

1988-ban még bojkottálták a szöuli olimpiát, 2018-ban Pjongcsangban már közös női hokicsapattal szerepeltek. A két Korea ellentmondásos viszonyát Csillag Péter próbálta meg elsősorban a sport oldaláról megközelítve feldolgozni. Sport és politika Thomas Bachtól Kim Dzsong Unon át Csernai Pálig.

Kisteleki Dóra visszavonult, és ezt a magyar póló olyan nagyságai is rendkívül sajnálják, mint Faragó Tamás vagy Gerendás György. A 2005-ös világbajnok azt is elárulta Roska Emese Boglárkának, hogy hiányérzet nélkül zárja le a pályafutását. No meg azt, hogy mikor megy le legközelebb az uszodába…

Ha pedig kedd, akkor Kihívás melléklet 4 oldalon.

Legfrissebb hírek

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
13 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
Tegnap, 1:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05

Marco Rossi optimizmusát a támadók jó formája erősítheti; Máté Csaba: Amióta megérkeztünk, nem kaptunk ki a bajnokságban

E-újság
2025.09.04. 23:56

Keresztes Krisztián barátkozik a skót akcentussal; Yohan Croizet sok ismerőssel találkozik Diósgyőrben

E-újság
2025.09.03. 23:06
Ezek is érdekelhetik