Vágtára, magyar! – Csinta Samu publicisztikája

Bár a rendezvény sportértéke felőli vitákat jórészt már korábban eldönteni látszott a magyar lósport vezetőinek következetes jelenléte, a Nemzeti Vágta külhoni rendezvényei egyre inkább a tömegsport irányába tolódnak. Ami természetesen kicsit sem baj, hiszen lovas emberek százai órák ezreit tudnak igen meggyőzően mesélni arról az érzésről, amely egy ló hátán fogja el az embert. Főleg ha képes uralni az alatta mozgó többmázsás izomtömeget.

Ha nem lenne remek edzés, szórakozás, hobbi – mondjuk ki: életforma –, aligha lenne ekkora reneszánsza a retrográd idők bűnös főúri mulatságának kikiáltott lovaglásnak. Minden bizonnyal ezt a trendet látták meglovagolhatónak a Nemzeti Vágta kezdeményezői, s hogy sikerült nyeregben maradniuk, bizonyítja, szeptemberben a tizedik lovas-csúcstalálkozóra készíthetik a Hősök terét. Sőt, immár az első külhoni előfutam – időközben többet is tartottak –, a Székely Vágta is a hetedik kiadásához érkezett, és a leghevesebb gyermekbetegségeken túljutva a megnyugvás ösvényein léptet.

Ezzel együtt roppant nehéz meghatározni, pontosan milyen célt is szolgál az utóbbi rendezvény. Az „anyaverseny” szervezői szerint a Nemzeti Vágta a hit, erő, összetartozás hármas értékét testesíti meg, hiszen a ló iránti, már-már mitikus tisztelet, szeretet, megbecsülés és megértés a magyar ember génjeiben él. A 2008-ban útjára indított nemzeti lovasünnep 2011-ben meghonosított külhoni előfutamát is hasonló elvek alapján szervezik, a Kassai Lajos lovasíjász-világbajnok, a Nemzeti Vágta Kuratórium elnöke által megfogalmazott mottó – „Ne őseinket kövessük, hanem azt, amit őseink követtek!” – évre évre elhangzik a helyszínül szolgáló, Sepsiszentgyörgy közeli Óriáspince-tetőn. Mert miközben a rendezvény egyre feszesebb, egyre profibb képet ölt, előre nem látott problémákat is „kitermelt”.

Például egy úgynevezett pedigrés válsághelyzetet. A Nemzeti Vágta szabályzata ugyanis azt írja elő, hogy bármilyen fajtájú és nemű, ötévesnél idősebb lóval részt lehet venni a versenyben, kivéve az ismeretlen származású, valamint az argentin polo póni, akhal tekini, angol telivér, verseny félvér fajtájú vagy a genetikailag ide nem sorolható lovakat. Egyszerűbben: a benevezett lovak esetében a telivérhányad nem haladhatja meg a 75 százalékot.

Az első években tanúsított elnéző türelem után ezt a szabályt immár a székelyföldi viadal esetében is érvényesítették, így történhetett, hogy a 2013-as versenyre benevezett harminclovas mezőny döntőjébe egyetlen hibátlan pedigréjű ló jutott.

A helyzet nehéz döntés elé állította a szervezőket. Miközben ugyanis a jól működő állatnyilvántartási rendszer körülményei között Magyarországon működőképes a szabály, a környező országokban súlyos rendszerhibák teszik legalábbis kétségessé a mezőny tisztaságát. Mindössze négy-öt ló tulajdonosa volt képes megfelelő származási iratokat felmutatni, így ha a szervezők már az előfutamok során ragaszkodnak a szabály betűjéhez, legfeljebb egy futamot rendezhettek volna. Közben meg önhibáján kívül bűnhődik a gazda, aki tíz éve lovagol vagy éppen fuvarozik azzal a lóval.

Ezért aztán az a döntés született, hogy az előfutamokon az azonosíthatatlan pedigréjű lovak is indulhatnak, a Nemzeti Vágtán viszont már nem. A 2013-as győztes csíkszeredai Márton Gréta Orson nevű lován már az első lépésektől látszott, hogy a végső győzelemre is esélyes, sokak szerint viszont már repülőből is észrevehető: Orson telivér. A tulajdonos pedig sem pró, sem kontra értelemben nem tudott bizonyító érvényű igazolást felmutatni. Az apa ismert telivér, ám mivel az anya kilétéről semmi biztosat nem tudni – talán román sportló… –, legalább 50 százalékban telivérrel volt dolguk a szervezőknek. Nem is került a budapesti publikum elé a roppant gyors ló.

Örvendetes módon azonban a szigorítással csak a fürdővizet loccsantották ki, a csecsemő maradt, és szépen fejlődik. A dolgok tisztázása óta a kvalifikáló versenyre eleve csak szűk kör nevez, az open kategóriában azonban virtuskodó férfiak és nők csatáznak, esetenként pedig a fél falu ott szurkol a helyi kedvencnek. És ezzel máris jó irányba kanyarodott az ügy, hiszen alapvetően a ló, a lósport presztízsének visszaállítása volt a cél. A lótenyésztés imázsát, az „osztályidegen”, „főúri csökevény” lósportot a hagyomány ugyan nem engedte teljesen elpusztítani, ám az építkezés nagyon mélyről indult.

Ha egy húsz évvel ezelőtti üzleti tárgyaláson azt mondta valaki, hogy ez a sportág a hobbija, jó eséllyel úgy néztek rá, mint egy űrturistára. Most viszont lépten-nyomon azzal találkozni, hogy az én lányom is lovagol, az unokám is lovagol. És ez a leglátványosabb eredmény. E hullámon utazva kell még több gyereket „megfertőzni”, elérni, hogy már az elemi iskola valamelyik osztályában valamennyi gyerek megismerkedhessen ezzel a remek négylábúval.

A tömegsport kontra versenysport kérdés pedig ebben az esetben okafogyott, a két dimenzió ugyanis kizárólag együtt működik. Magyarország ugyan csak fogathajtásban számít lovas nagyhatalomnak, mégis inkább a tömegsport tekintetében észlelhető lemaradás. A lovasszövetség részéről megfogalmazott, a szabadidőlovas és hagyományőrző szakág létrehozását célzó kezdeményezés abban kíván segíteni, hogy támogassa ezeknek a csoportoknak a lovasközösséghez csatlakozását.
Kérdéses persze, hogy a lóállomány milyen mértékben képes követni ezen elképzeléseknek a megvalósítását, a lóállomány alakulását ugyanis mindig a piac diktálja. Ha van rá igény, pénz és forgalom, van lótenyésztés is. Ha egy-egy nagyon jó minőségű ló kitenyésztésére jelen körülmények között is adódik talán lehetőség, összességében még mindig nagy a „szárazság”. Míg Hollandiában ezer főre 26 ló jut, Magyarországon ez a szám nem haladja meg a hetet, de a Kárpát-medence országaiban sem kedvezőbb az arány. A mi lovaink között ugyanakkor jóval több a haszonállat, mint a hobbiló, míg a németalföldi állomány szinte teljes egészében sport- és hobbicélokat szolgál. Az igény megteremtésével azonban a piac képes lehet megoldani a kérdést.

A korántsem happy anddel véget érő Overdose-jelenség is kedvező hatást gyakorolt a folyamatra. Annak ugyanis nagyon fontos üzenete van, ha egy ló ilyen mértékben lázba tudja hozni az embereket, pezsgésben tartani a társadalmi érdeklődést. Gyakorlatilag Overdose szárnyalása mentette meg anno a legendás alagi pályát, szerzett újabb híveket a sportágnak. Azóta újra sokan járnak a Magyar Derbyre, a folyamat pedig további Overdose-ok kitenyésztéséhez is vezethet. Azzal együtt, hogy egy Angliában született, angol telivér kancától és ír méntől származó, szlovákiai cég tulajdonában lévő ló volt, amelyet magyar zsoké lovagolt. Mégis magyar sikernek tartjuk, annyira ki vagyunk éhezve az eredményekre.

A Nemzeti Lovasprogram a vártnál talán valamivel „halkabb” dübörgése mellett, a vágták egyre növekvő népszerűsége, helyenként igazi népünnepély jellege ellenére néha még mindig felvetődik a kérdés: mivel több ez jelmezes galoppversenynél? A lovastársadalom hajdani kétkedése – „Mit akar itt Geszti? Nem is tud lovagolni…” – ellenére a Nemzeti Vágta sokak meglepetésére „talpra esett.” A tévében több mint egymillióan nézik a közvetítéseket, a döntők napján 150 ezer ember megy ki a helyszínre. Azok váltak a rendezvény legnagyobb pártolóivá, akik kezdetben leginkább ellenezték. A Vágta maga mellé tudta állítani a lovastársadalmat, a kívülről érkező jó ötletből az elmúlt évtized egyik legsikeresebb sport- és szórakoztató tömegrendezvénye lett.