Öttusa-vk: három magyar került a női döntőbe Kecskeméten

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.04. 20:59
Három magyar öttusázó jutott be a női verseny szombati döntőjébe a kecskeméti világkupa-viadal nyitónapján.

A vk-sorozat harmadik állomásának csütörtöki selejtezőjében két csoportban zajlottak a küzdelmek, mindkettőben 34 versenyző – köztük hat-hat magyar – szerepelt. Az első 12 hely ért automatikusan döntőt, további 12 öttusázó pedig a pontszáma alapján juthatott tovább.

A tavaly egyéniben és csapatban is világbajnok Kovács Sarolta, valamint a vb-győztes válogatott másik tagja, Alekszejev Tamara magabiztosan, hatodikként, illetve hetedikként lépett tovább a B-csoportból, míg az A-ból Zs. Tóth Annának a 11. hely ért egyből finálét. Pontszáma alapján egy magyar versenyző sem tudott hozzájuk csatlakozni – nemzetközi szövetség honlapja alapján.

A hazai legjobbak közül hiányzott a 2013-ban egyéniben Európa-bajnok, tavaly csapatban szintén vb-aranyérmes Földházi Zsófia, aki – amint azt Kállai Ákos szövetségi kapitány másfél hete, a vk sajtótájékoztatóján elmondta – még nem teljesen épült fel korábbi sérüléséből.

Pénteken a férfiak selejtezőjét rendezik meg Kecskeméten, hétvégén a két döntőre, hétfőn pedig a vegyes váltóra kerül sor.

Legfrissebb hírek

Öttusa: egyiptomi győzelem vegyes váltóban a váltó-világbajnokságon

Egyéb egyéni
Tegnap, 18:36

Guzi Blanka: Szeretném átmenteni a formámat

Egyéb egyéni
2025.07.09. 19:27

Öttusa váltó-vb: ezüstérmes a magyar női páros Alexandriában

Egyéb egyéni
2025.07.08. 16:28

Öttusa: Gáll András 6., Koleszár Mihály 8. az alexandriai világkupadöntőn

Egyéb egyéni
2025.07.06. 17:54

Öttusa: Guzi Blanka bronzérmes az alexandriai világkupadöntőn, Halil ismét győzött

Egyéb egyéni
2025.07.06. 10:25

Gáll András és Koleszár Mihály is magabiztosan döntős

Egyéb egyéni
2025.07.05. 22:04

Bauer Blanka és Guzi Blanka is készülhet az öttusa vk-döntő fináléjára

Egyéb egyéni
2025.07.04. 20:03

Gyász: elhunyt Horváth László olimpiai ezüstérmes öttusázó

Egyéb egyéni
2025.07.04. 13:42
Ezek is érdekelhetik