NS: vége a teleregénynek; érmek helyett inkább villanyszerelés – szombat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.11. 00:00
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.

Véget ért a teleregény, hivatalossá vált, hogy Kádár Tamás a Dinamo Kijevben folytatja pályafutását. A 37-szeres válogatott hátvéd a lengyel Lech Poznantól igazolt a neves ukrán klubhoz. A hírek szerint az üzlettel a játékos legutóbbi magyar klubja is jól járhat, akár 100 millió forint is kerülhet a DVTK kasszájába.

Asmir Suljic sok problémával küzdött az ősszel, de a bosnyák futballista saját bevallása szerint túl van a kritikus időszakon, és most már fizikálisan és mentálisan is készen áll arra, hogy bajnoki címhez segítse a Videoton csapatát az NB I-ben. A középpályás szerint nem jelent problémát az sem, hogy Feczesin Róbert és Filipe Oliveira személyében két rutinos labdarúgó is távozott Székesfehérvárról.

Már 400 találatnál tartanak az olasz futballisták az angol Premier League-ben, az angol elitligában mégis inkább az itáliai szakvezetők voltak eddig sikeresek. Összeállításunkból kiderül, hogy összesen három szakember nyert bajnoki címet a PL-ben, mégpedig Carlo Ancelotti a Chelsea-vel, Roberto Mancini a Manchester Cityvel és Claudio Ranieri a Leicesterrel, s az is, hogy angol szakember legutóbb 1992-ben vezetett bajnoki címre angol klubot.

Az amúgy is kritikus helyzetben lévő magyar férfi súlyemelést újabb csapás érte: visszavonult a mindössze 23 esztendős Soóky Gergely. Az U23-as Európa-bajnok jelenleg kórházban fekszik, mert megműttette a vállát, de a felépülése után sem akar visszatérni, inkább szakmájára, a villanyszerelésre összpontosít, és teherautóra szerezne jogosítványt.

Tallinni helyszíni tudósításunkból kiderül, hogy Babos Tímea nagyszerűen teniszezett a Fed-kupában, ám egyedül nem vezethette győzelemre a magyar válogatottat a Horvátország elleni összecsapáson. Babos januárban sem játszott rosszul, de az eredmények akkor még nem jöttek, így most abban reménykedik, hogy megfordul a széljárás, és Dohában, a következő fellépésén már sikeresen szerepel majd.Kádár Tamás a Dinamo Kijevben folytatja pályafutását. A 37-szeres válogatott hátvéd a lengyel Lech Poznantól igazolt a neves ukrán klubhoz. A hírek szerint az üzlettel a játékos legutóbbi magyar klubja is jól járhat, akár 100 millió forint is kerülhet a DVTK kasszájába.

Asmir Suljic
sok problémával küzdött az ősszel, de a bosnyák futballista saját bevallása szerint túl van a kritikus időszakon, és most már fizikálisan és mentálisan is készen áll arra, hogy bajnoki címhez segítse a Videoton csapatát az NB I-ben. A középpályás szerint nem jelent problémát az sem, hogy Feczesin Róbert és Filipe Oliveira személyében két rutinos labdarúgó is távozott Székesfehérvárról.

Már 400 találatnál tartanak az olasz futballisták az angol Premier League-ben, az angol elitligában mégis inkább az itáliai szakvezetők voltak eddig sikeresek. Összeállításunkból kiderül, hogy összesen három szakember nyert bajnoki címet a PL-ben, mégpedig Carlo Ancelotti a Chelsea-vel, Roberto Mancini a Manchester Cityvel és Claudio Ranieri a Leicesterrel, s az is, hogy angol szakember legutóbb 1992-ben vezetett bajnoki címre angol klubot.

Az amúgy is kritikus helyzetben lévő magyar férfi súlyemelést újabb csapás érte: visszavonult a mindössze 23 esztendős Soóky Gergely. Az U23-as Európa-bajnok jelenleg kórházban fekszik, mert megműttette a vállát, de a felépülése után sem akar visszatérni, inkább szakmájára, a villanyszerelésre összpontosít, és teherautóra szerezne jogosítványt.

Tallinni helyszíni tudósításunkból kiderül, hogy Babos Tímea nagyszerűen teniszezett a Fed-kupában, ám egyedül nem vezethette győzelemre a magyar válogatottat a Horvátország elleni összecsapáson. Babos januárban sem játszott rosszul, de az eredmények akkor még nem jöttek, így most abban reménykedik, hogy megfordul a széljárás, és Dohában, a következő fellépésén már sikeresen szerepel majd.

Legfrissebb hírek

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
19 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2025.09.11. 23:40

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05
Ezek is érdekelhetik