Célok nélkül nincs eredmény
Számos kutatás bizonyítja, hogy a célkitűzések fontos szerepet játszanak a sportban elért sikerekben is.A megfelelő célok a fejlődés eszközei, hiszen segítségükkel képesek leszünk fókuszálni a figyelmünket, mozgósítani az erőforrásainkat, illetve fenntartani a motivációnkat, mely által a kitartásunk is növekedni fog. Ezek mellett a célállításnak indirekt hatásai is vannak:
Számos kutatás bizonyítja, hogy a célkitűzések fontos szerepet játszanak a sportban elért sikerekben is.A megfelelő célok a fejlődés eszközei, hiszen segítségükkel képesek leszünk fókuszálni a figyelmünket, mozgósítani az erőforrásainkat, illetve fenntartani a motivációnkat, mely által a kitartásunk is növekedni fog. Ezek mellett a célállításnak indirekt hatásai is vannak:

NÖVELIK AZ ÖNBIZALMAT ÉS AZ ELÉGEDETTSÉG ÉRZÉSÉT, VALAMINT CSÖKKENTIK A SZORONGÁST.
A sportpszichológiában a célok három típusát különböztetjük meg, melyek a következők:
- Folyamatra vonatkozó célok: a meghatározott edzés, illetve edzésmódszer végrehajtására vonatkozó célok tartoznak ide, melyek elsősorban a teljesítményjavulást hivatottak szolgálni.
- Teljesítményre vonatkozó célok: az ide tartozó célok a fejlődés nyomon követését segítik.
- Kimeneteli célok: a kimeneteli cél a folyamat- és teljesítménycélok eredményének tekinthető végcél.
Hogyan kell jó célokat kitűzni?
Pszichológiai és sportpszichológiai kutatások bizonyítják, hogy a SMART betűszó alapján meghatározott célok nagyobb valószínűséggel vezetnek sikerhez. A SMART betűszó az angol Specific, Measurable, Achievable, Relevant, és Time-based kifejezésből tevődik össze, a magyar megfelelőik alapján tehát, a célok legyenek:

Specifikusak, konkrétak:
Ahhoz, hogy a célok ténylegesen a figyelem fókuszában helyezkedjenek el, specifikusak kell legyenek, hiszen ezáltal a célok objektívvá válnak, így láthatjuk azt, hogy mi a szándékunk és hogy éppen merre tartunk. Amennyire pontosan csak lehet, meg kell határozni, hogy mit, hogyan, milyen módszerekkel szeretnénk fejleszteni vagy elérni. Miért fontos ez a cél számunkra, hogy kiket vonunk bele a megvalósításába, és nem utolsósorban, hogy hol tudjuk ezt véghezvinni.
Mérhetőek:
A sikerre vezető céloknak mérhetőknek kell lenniük, mert így tudjuk ellenőrizni, hogy ténylegesen a meghatározott irányba haladunk-e. Ezen kívül a mérhetőség segíti a határidők betartását, illetve a várt részeredmények beigazolódása további motivációt adhat a végcél eléréséhez.
Elérhetőek:
A célok meghatározásakor arra kell törekedni, hogy azok reálisak legyenek, de egyúttal kihívást jelentsenek számunkra. E kérdés tárgyalásakor azonban azt is figyelembe kell venni, hogy míg a sikerorientált sportolók gyakran a saját képességi szintjüknél magasabb, nagy erőfeszítéssel elérhető célokat tűznek ki, addig a kudarckerülő sportolók pedig képességi szintjükhöz viszonyítva nagyon alacsony vagy egyes esetekben nagyon magas célt fogalmaznak meg. A sikerorientált személyek igényszintje magasabb lesz, ha elérik, amit kitűztek, ezzel szemben a kudarckerülőké nem változik, akkor sem, ha a célt elérték, és akkor sem, ha nem.
Relevánsak:
A célok a sportoló számára kell, hogy lényegesek legyenek, mert így a „küzdelem” során kevésbé lesz valószínű, hogy a versenyző elveszíti a motivációját, lelkesedését. S az is hatékonyabbá teheti ezt a folyamatot, ha a magánéleti célokkal összhangban fogalmazódnak meg, hiszen így nagyobb támogatásra lehet szert tenni.
Időhöz kötöttek:
A célok legyenek időponthoz kötve, a figyelmi fókuszban tartás és a könnyebb ellenőrizhetőség érdekében.
A célállítás tehát a siker kulcsa lehet, de csak abban az esetben, ha a már megfogalmazott és megfelelően kidolgozott célokat le is írjuk. A célok papírra vetése növeli az elkötelezettséget, valamint az elérési szándékot, és persze az elégedettséget is, amikor egy-egy célt sikeresen kipipálhatunk a listán.

Sportrádió: Több ezer Milák Kristóf van – Goschi Gabriella

Ez lenne a „paksi gólkirálygyár” titka?

Olimpia: hogyan kezelik a sportolók az álmaikat?




