Sportpszichológia: modern betegség a „futballdepresszió” – Faludi Viktória

– Milyen nehézségekkel néznek szembe a sztársportolók a korábbi évtizedekhez képest?
– Össztársadalmi jelenség, hogy a minden eddiginél több televíziós közvetítés és a közösségi média jóvoltából szinte teljesen belelátunk a sportolók magánéletébe. A futball különösen ilyen színtér. A sportágnak nőtt a társadalmi presztízse, az emberek pedig úgy érzik, a kommenteken keresztül joguk van beleszólni a szereplők életébe. Korábban, harminc-negyven évvel ezelőtt nem különösen foglalkoztunk a sportolók mentális jóllétével, ám a megnövekedő médianyomás miatt jó látni, hogy a csapatokon belül megjelentek a pszichológiai felkészítő részlegek.

– Egyre többször hallunk arról, hogy játékosok pályafutásában törést okoznak a mentális problémák, mégis gyanúsan kevesen szólalnak meg az ügyben. Szégyellik?
– Sokan elhallgatják, mert a mentális probléma még mindig stigma a társadalomban, mégis egyre több fény vetül rá a média miatt. A kommentelők által rengeteg zaklatásnak vannak kitéve a sportolók, ezt nehéz kezelni. Van rá lehetőség, hogy burokban éljen a játékos, semmiféle visszajelzést ne olvasson el, azonban ennek az a hátulütője, hogy a szintén tömegesen érkező méltatásról sem szerez tudomást. Veszélyeztetett időszaknak tartjuk, amikor a fiatal futballisták először lépnek ki a rivaldafénybe, több százezer ember figyeli az életüket, hirtelen milliomosokká, ideállá válnak. Ilyenkor nemcsak a családra és a barátokra van nagy szükségük, hanem az őket foglalkoztató kluboknak is gondoskodniuk kell a mentális felkészítésről, feltétlen támogatást kell nyújtaniuk.

– Mi történik, ha valaki képtelen kezelni a hirtelen jött népszerűséget és elvárásokat?
– Egyre hamarabb jelentkeznek a kiégésre utaló jelek. Néhány labdarúgó-páciensemnél huszonkét-huszonhárom éves korban jelentkeznek a tünetek, ami ijesztő. A biológiai működés nem ehhez az ingeráradathoz és gyorsasághoz alkalmazkodott, ennek egyszerűbb belső kezelésére akár száz-kétszáz évet is várnia kell az emberi fajnak. Sok esetben észre sem veszik a bajt, pedig a depresszív állapotnak látható jelei vannak. A folyamatos hajtás tehetetlen testként viszi tovább a sportolót, amíg el nem jut a szakadék széléig és el nem kezd lépéseket tenni a gyógyulásért. Amúgy a nem sportolókra is igaz ez, Skandináviában például ötévente kötelező a féléves szabadság, ezzel el lehet kerülni a kiégést.

– Fél esztendő nagyon sok idő a futballban…
– Pedig ugyanolyan sérülésről van szó, mint, mondjuk, a bokatörés. Sajnos a klubok vagy nem veszik komolyan, vagy negatív utasításokkal még mélyebbre lökik az illetőt. Ilyen a „Miért vagy ilyen lusta, kelj már fel!”, vagy a „Menj el egy hétre feltöltődni, aztán gyere vissza!”. Nagyon súlyos állapot, ha valaki elveszíti a motivációját az élet bármely területén, és míg a szurkolók epés kommentjeitől még talán el is lehet vonatkoztatni, a türelmetlen klubvezetők és edzők súlyosbíthatják a helyzetet.

– A pénz ezek szerint mégsem boldogít?
– Bizonyos fokig természetesen boldogít. Sőt, boldogságkutatások bizonyítják, hogy az ember alapvető szükséglete, hogy ne kelljen a napi megélhetése miatt szorongania, de a külső környezeti tényezők közül ez elenyésző. A mentális problémák belső működésből következnek, és ennek csak kis része a siker és a pénz.

– A nagy eredménykényszer közepette a gyengék elhullanak?
– Beszéltem már az evolúcióról, és most is jól működik a hasonlat. Ez természetes kiválasztódási folyamat, aki nem bírja, kihullik, ami egyáltalán nem baj, mert az élet más területén is meg lehet találni az egyensúlyt, meg is kell! Sajnos természetellenes versenyhelyzet alakult ki a közösségi médiában a posztokkal, lájkokkal, nehéz megkülönböztetni, melyik szituáció az, amelyet az illető szeretne, és amibe belekényszerül. Nagyon fontos, hogy a valós teljesítmény kerüljön előtérbe.

– Borúsnak tűnik a kép, sok tehetséges futballista eltűnhet ebben a környezetben. Van reménysugár?
– Sok sikerélményem van fiatalokkal, akik hasonló problémákkal küzdöttek. Nagyon fontos, hogy időben segítőhöz forduljanak, hiszen mindenki számára tanulható képességekkel fel lehet készülni a profi sportéletre. Van, aki versenyzőnek született, mert olyan a mentális kapacitása, de a versenyzői viselkedés is elsajátítható, ahogy az agy pihentetése is. Még a legcsendesebb regeneráció közben is nagy hangzavar lehet egy-egy játékos fejében. Ahogy minden orvosi területen, itt is sokkal könnyebb a megelőzés, mint a baj kezelése. A kötelező tanterv részét kellene képeznie a mentális felkészítésnek, és akkor a sportolóknak sem lenne szükségük rá később. Szerencsére a klubok egyre többet áldoznak erre is, és ha többen szólalnak meg a témában, eltűnhet a stigma a depresszióról.