Tokió 2020: megérkezett az olimpiai zászló a Japánba

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.24. 08:32
Az olimpiai zászló szerdán megérkezett Tokióba, a 2020-as ötkarikás játékok helyszínére.

Japán fővárosának kormányzója, Koike Juriko vasárnap a Rio de Janeiró-i záróünnepségen kapta meg a lobogót Eduardo Paes riói polgármestertől és Thomas Bachtól, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökétől.

Amint Koike kiszállt a japán sportolói küldöttség repülőgépéből, boldogan emelte a magasba a zászlót, amelyet a tervek szerint az ország számos pontján bemutatnak majd, ezzel is népszerűsítve a 2020-as játékokat.

Az 1964 utáni második tokiói olimpia előkészületei már folynak, a központi stadion építése az év végén kezdődik. Koike ígéretet tett, hogy megvizsgálja a rendezés tervezett kiadásait, hogy ne lépjék túl a költségvetést.

Legfrissebb hírek

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
2025.10.23. 08:49

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Héder Barna továbbra sem fizet és a sajtót teszi felelőssé

Párizs 2024
2025.10.17. 21:36

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26
Ezek is érdekelhetik