Olimpia: Wenger tüzelte fel a sprintereket – na hányadikak lettek?

Vágólapra másolva!
2016.05.20. 18:22
Arsene Wenger az Arsenal Magazine-nak adott interjújában elárulta, hogy a 2012-es londoni olimpiai játékok alatt szakmai tudásával és tapasztalatával a francia csapat sprintereit próbálta segíteni.

Wenger férfi és női sprinterek mentális felkészítésével foglalkozott, kimondottan a 4x100-as váltókkal. Abban próbált segíteni az egyéni indulóknak, hogyan működhetnek együtt hatékonyan csapatként.

„Abban próbáltam segíteni nekik, hogyan dolgozhatnak össze a közös siker érdekében. Ha megnézzük a természetet, azok az állatok, amelyek a túlélés érdekében vadásznak, ösztönösen tudják, hogy csapatban hatékonyabbak. A túlélés lényege, hogy megértsük, együtt sokkal messzebb juthatunk, mint egyedül” – emlékezett vissza a 2012-es olimpiai szerepvállalására az Arsenal menedzsere.

De most jön a lényeg. A The Sun szemfülesen kiszúrta, hogy az Arsene Wenger által megtámogatott francia 4x100-as férfi váltó a londoni olimpián a negyedik helyen ért célba.

Ez miért érdekes? A francia menedzsert és csapatát gyakran heccelik azzal, hogy az elmúlt években szinte kibérelte a Premier League negyedik helyét. (Mondjuk a jelenlegi idényben pont sikerült megszerezni az ezüstérmet.)

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a francia sprintváltó aztán bronzérmes lett, mert doppingvétség miatt kizárták a második helyet megszerző amerikai csapatot.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
Tegnap, 16:56

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

Egyéb egyéni
2025.08.25. 17:01
Ezek is érdekelhetik