EJ: Böczögő Dorina hetedik egyéni összetettben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.18. 17:32
Várakozáson felül szerepelve hetedik helyen végzett Böczögő Dorina a női tornászok egyéni összetett versenyében a baki Európai Játékokon.

A verseny honlapja szerint Böczögő 53.465 ponttal zárt a 18 fős döntőben. Ugrására 13.766 pontot kapott, felemás korláton 13.100-at érdemelt ki, gerenda-bemutatója 13,266-ot, talajgyakorlata pedig 13.333 pontot ért.Böczögő 53.465 ponttal zárt a 18 fős döntőben. Ugrására 13.766 pontot kapott, felemás korláton 13.100-at érdemelt ki, gerenda-bemutatója 13,266-ot, talajgyakorlata pedig 13.333 pontot ért.

A csütörtöki versenynapon 11. helyen végzett Sidi Péter a kisöbű szabadpuska fekvő számban. A már riói olimpiai induló sportlövő kicsivel maradt le a nyolcas döntőről. Az alapversenyt 615.4 körrel fejezte be, az utolsó fianlista 616 kört lőtt.

Ökölvívásban a +91 kilogrammos Bernáth István a nyolcaddöntőbe kerülésért a bolgár Petar Belberovval mérkőzött és győzött. Mindhárom pontozó a magyar öklözőt látta jobbnak ugyanúgy: az első menetet a bolgárnak, a másodikat és a harmadikat pedig Bernáthnak adta.

A műugrók 1 méteres versenyének selejtezőjében 20. helyen végzett Ligárt Ábel. A csupán 16 éves magyar versenyző 368.15 pontot kapott ugrásaira, a döntőbe utolsóként 412,50-nel lehetett bejutni.

 

Legfrissebb hírek

Képek: az „eltűnt” magyar válogatott tornásznő Dubaiban találta meg a helyét

Egyéb egyéni
2023.12.16. 11:48

Pekler Zalán: Már a bemutatásnál olyan vagyok, mint egy zombi

Egyéb egyéni
2023.07.08. 10:16

Közelebb kerültünk Párizshoz az Európai Játékokon

Egyéb egyéni
2023.07.04. 07:56

Sportrádió: Schmidt Ádám mindent megtesz, hogy olimpiai selejtezőt rendezzünk női kosárlabdában

Egyéb egyéni
2023.07.03. 12:15

Vívás: Számolni kell velünk! – Kun Anna

Egyéb egyéni
2023.07.03. 09:56

Kialudt a láng Krakkóban, véget ért az Európai Játékok

Egyéb csapat
2023.07.02. 22:18

EJ: Maximálisan elértük a célunkat – Fábián László

Egyéb csapat
2023.07.02. 19:16

EJ: Magyarország nyolcadik az éremtáblázaton

Egyéb csapat
2023.07.02. 19:04
Ezek is érdekelhetik