Öttusa: öt helyett négy, Kasza nem utazik a vk-döntőre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.28. 17:52
A tervezett öt helyett csak négy magyar indul az öttusázók világkupa-sorozatának döntőjében, melyet a floridai Sarasotában rendeznek meg a jövő hét végén.



A nemzetközi sportági szövetség (UIPM) hónap eleji tájékoztatása szerint a begyűjtött pontok alapján hat magyar három női és három férfi versenyző került be közvetlenül a mezőnybe, de végül csak négyen utaznak. A június 6-án esedékes női fináléban Földházi Zsófia és Kovács Sarolta, az egy nappal későbbi férfi döntőben pedig Demeter Bence és Tibolya Péter szerepel majd.

 

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány szerdán a távirati iroda érdeklődésére azt mondta, hogy öt utazó van Kasza Róbert az ötödik, aki jelenleg egészségi problémával küzd , később azonban kiderült, ő nem lesz olyan állapotban, hogy versenyezzen, ezért itthon marad.

 

A UIPM eredeti listáján Kasza és Demeter mellett a Kecskeméten győztes Marosi Ádám volt fenn, de ő nem szeretne elutazni és szintén nem teljesen egészséges, így helyére a tartalékok között feltüntetett Tibolya ugrik be.

 

A vk-sorozatot lezáró egyesült államokbeli viadal utolsó napján, június 8-án vegyes váltót rendeznek, de abban a magyarok nem indulnak.

 

A vk február-március fordulóján Acapulcóban kezdődött, rendezési hiányosságok miatt azonban ott félbeszakadt a verseny. A második viadal április első hétvégéjén zajlott Kairóban, onnan viszont a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt hiányzott a mezőny egy része, így a magyar válogatott is. A csengtui világkupán már indultak a magyarok, s közülük többen az élmezőnyben végeztek: Kasza második, Kovács negyedik, Demeter ötödik, Földházi pedig tizedik lett április közepén, Kínában. A május eleji magyarországi fordulóban, Kecskeméten Marosi - akinek ez volt az egyetlen befejezett vk-versenye az idén - győzött, míg Kasza a harmadik, Kovács pedig a hatodik helyen végzett.


Legfrissebb hírek

Öttusa váltó-vb: ezüstérmes a magyar női páros Alexandriában

Egyéb egyéni
4 órája

Öttusa: Gáll András 6., Koleszár Mihály 8. az alexandriai világkupadöntőn

Egyéb egyéni
2025.07.06. 17:54

Öttusa: Guzi Blanka bronzérmes az alexandriai világkupadöntőn, Halil ismét győzött

Egyéb egyéni
2025.07.06. 10:25

Gáll András és Koleszár Mihály is magabiztosan döntős

Egyéb egyéni
2025.07.05. 22:04

Bauer Blanka és Guzi Blanka is készülhet az öttusa vk-döntő fináléjára

Egyéb egyéni
2025.07.04. 20:03

Gyász: elhunyt Horváth László olimpiai ezüstérmes öttusázó

Egyéb egyéni
2025.07.04. 13:42

Öttusa: megoperálták az olimpiai bajnok Gulyás Michelle-t

Egyéb egyéni
2025.07.03. 21:06

Gulyás Michelle nemcsak a vk-döntőt, az Eb-t is kihagyja

Egyéb egyéni
2025.07.01. 15:21
Ezek is érdekelhetik