NS: még fog Guttmann átka; Gattuso nemet mondott - csütörtök

Vágólapra másolva!
2014.05.15. 00:29
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

• Lisszabonban most már nyilván nagyon elegük van a világból és Guttmann Bélából, hiszen amióta a hőskor magyar sikertrénere elátkozta a Benficát, a nyolcadik európai kupadöntőjét bukta el. Most éppen tizenegyesekkel, az Európa­-ligát, a Sevilla ellen.
• Lisszabonban most már nyilván nagyon elegük van a világból és Guttmann Bélából, hiszen amióta a hőskor magyar sikertrénere elátkozta a Benficát, a nyolcadik európai kupadöntőjét bukta el. Most éppen tizenegyesekkel, az Európa­-ligát, a Sevilla ellen.

• Gennaro Gattuso meggondolta magát. Kedden még „közel volt” a Videotonhoz, szerdára pedig olyannyira eltávolodott a fehérváriaktól, hogy meg is szakadtak a tárgyalások, nem lesz a Vidi edzője.

• Nem csitulnak a kedd esti Ligakupa­-döntő keltette hullámok, hiszen Diósgyőrben és Székesfehérvárott sem egykönnyen nyugodnak meg a felek. A Videotonnál képtelenek napirendre térni Tomiszlav Szivics szerintük elfogadhatatlan viselkedése miatt.

• Lovrencsics Gergőnek még van négy meccse a lengyel bajnokság rájátszásából, és menedzsere, Michael Nagy szerint jobban is teszi, ha csak a futballra figyel, hiszen a Lech Poznan és a német Mönchengladbach már tárgyal a vételáráról. Ha a magyar szélső úgy teljesít, növelheti az összeget.

• Immár mind a 32 csapat keretet hirdetett Brazíliára, ki 23­-ast, ki bővebbet, egy biztos: Carlos Tévez tévén nézi majd a vb­-t, őt kihagyta Sabella kapitány.

Legfrissebb hírek

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
10 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
2025.07.09. 23:38

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
2025.07.08. 23:24

Három meccs van hátra a klub-vb-ből; Babos Tímea újra a győztes úton

E-újság
2025.07.07. 23:51

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
2025.07.06. 23:40

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában; Szabó László: Humort és derűt tanultam a parasportolóktól

E-újság
2025.07.05. 23:55

Repedések a jövő évi labdarúgó-vb rendezői között; Garda Krisztina: Nem féltem a fiatalokat, mindenki belevaló a csapatban

E-újság
2025.07.04. 23:41

Nikitschert a Rayo Vallecano csábítja; Öt európai, két brazil és az Al-Hilal maradt

E-újság
2025.07.02. 23:50
Ezek is érdekelhetik