NOB: Putyin optimista a birkózással kapcsolatban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.30. 15:27
Optimistán nyilatkozott Vlagyimir Putyin orosz államfő azt követően, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága a baseball és a softball, valamint a fallabda mellett a korábban levételre javasolt birkózást választotta be azon sportágak közé, amelyek egyike 2020-ban ott lehet az ötkarikás programban.

„Tudjuk, hogy a végső döntés csak később születik meg, de a választott sportágak közül a birkózást 209 országban űzik szerte a világon" – nyilatkozta Putyin, aki csütörtökön Jacques Rogge-gal, a NOB elnökével találkozott.

„Remélhetőleg tisztességes és ésszerű döntés születik majd, ami az olimpiai mozgalom javát szolgálja, és mint tudjuk, a birkózás a legősibb sportágak egyike" – tette hozzá az orosz elnök.

A NOB vb szerdán a nyolc jelentkezőből a fallabdát, a közösen pályázó baseballt és softballt, valamint az olimpia programjából februárban elhagyni javasolt birkózást tartotta alkalmasnak a 2020-as olimpiai részvételre. Az első körön a karate, a sportmászás, a wakeboard, a görkorcsolya és a vusu nem jutott túl. A Buenos Aires-i közgyűlésen a három továbbjutott sportág közül a NOB egyet választ majd ki.

Legfrissebb hírek

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 5. rész, Kozma István

Birkózás
2025.08.30. 17:00

Gyász: elhunyt Irán első olimpiai bajnoka

Birkózás
2025.08.25. 15:09
Ezek is érdekelhetik