Öttusa-vb: Kovács Sarolta és Gyenesei Leila bejutott a döntőbe

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.09.02. 09:48
Kovács Sarolta és Gyenesei Leila bejutott a szombati döntőbe a kínai öttusa-világbajnokság hagyományos női versenyének csütörtöki selejtezőjéből.

Mindketten tompán kezdték a napot, különösen az alig egy hónapja junior-világbajnokságot nyerő Kovács vívott eredménytelenül az első asszóiban, öt párharc után még nem szerepelt győzelem a neve mellett. Gyenesei is mínuszban volt, azaz több vereséget szedett össze, mint ahány asszót megnyert. Lassan lendült bele a 28 fős A-csoport két magyarja, de amikor már úgy tűnt, kilábalnak a hullámvölgyből, megint rosszabbul ment nekik: 7/14-nél nagyon messze álltak az elfogadható teljesítménytől. A végén azonban összekapták magukat, s szinte hibátlan hajrával jelentősen javítottak helyzetükön. Kovács 13/14-gyel (808 pont), Gyenesei 12/15-tel (776) zárt, ez a holtversenyes 15., illetve 20. helyhez volt elég.

Ahogyan az várható volt, úszásban mindketten sokat léptek előre, Gyenesei a második (2:10.55 perc/1236 pont), Kovács pedig a harmadik (2:12.27/1216) legjobb időt érte el a vívópástok melletti 50-es medencében, ezzel az összetettben utóbbi hatodik, előbbi nyolcadik volt a kombinált szám előtt.

A lövészetekkel megszakított 3x1000 méteres futásban Kovács nagyon jó sorozatokat ért el, ennek köszönhetően takarékoskodhatott az energiájával, Gyenesei viszont elsőre és utolsóra többet rontott, csak a közepén volt pontos és gyors is egyszerre, így neki erősebben kellett futnia, de ezzel együtt is simán lépett tovább. Kovács kilencedik (a kombinált számban: 13:14.31 perc/1824 pont/12. hely), Gyenesei pedig 16. (13:20.15/1800/16.) lett. A döntőbe jutáshoz a legjobb 18 között kellett végezni.

„Jólesett az utolsó szám. Szerencsére jókat lőttem, így nem kellett megszakadnom. Meleg és fülledt idő van, de így sem volt sok gondom” – mondta az MTI-nek Kovács.

A B-csoportban Tóth Adrienn és az egyéni induló Pataki Viktória szerepel.

Legfrissebb hírek

Belák János: Optimisták lehetünk a magyar öttusa jövőjét nézve

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:07

Öttusa Eb: nyolcadik Bereczki Richárd és Tárkányi Zsombor férfi váltóban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.27. 20:14

Öttusa Eb: bronzérmes női váltóban Eszes Noémi és Mészáros Emma

Egyéb egyéni
2025.07.27. 13:45

Öttusa Eb: Koleszár Mihály régi vágya teljesült; Bauer Blanka bátor vívással alapozta meg a napját

Egyéb egyéni
2025.07.26. 16:21

Koleszár Mihály Eb-ezüstérmes Madridban; a férfiaknál is a magyaroké az arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 18:13

Öttusa Eb: Bauer Blanka bronzérmes Madridban; magyar arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 12:51

Öttusa Eb: a férfiaknál is négy magyar lesz ott a fináléban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.24. 20:48

Öttusa Eb: maximális magyar létszám a női döntőben Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.23. 20:45
Ezek is érdekelhetik