Lovassport: öt pont hátrány nem behozhatatlan Lázár Zoltán számára

Vágólapra másolva!
2010.06.12. 20:26
A Vecsésen zajló nemzetközi fogathajtóversenyen, amely egyben az országos bajnokság második fordulója, a négyesek maratonhajtását az őrült tempót diktáló holland Koos de Ronde nyerte meg, Lázár Zoltán harmadik, Dobrovitz József hatodik lett. A ketteseknél Lázár Vilmos győzött a számban.

Ami az összetett versenyt illeti, Lázár Zoltán a második helyre jött föl, és mindössze öt pont választja el az élre álló De Rondéval szemben.

„Elégedett vagyok a hajtásommal, többek között azért, mert új lovat is beépítettem a fogatomba. Igaz, az egyik akadály bejáratánál két verőhibát is ejtettem, de még nincs veszve semmi, hiszen a vasárnapi akadályhajtásra nézve mindössze két verőhiba a különbség köztem és a holland között. Kifogástalanul kell mennem, és meglesz a győzelem" – mondta Lázár Zoltán.

Dobrovitz József számára nem sikerült túl jól a maratonhajtás, így az összetettben a negyedik helyre csúszott vissza: „Nem voltak összhangban a lovaim, amelyek először mentek ilyen felállásban maratont. A legnagyobb baj az volt, hogy megállítottak a második akadály előtt, amelyet az előttem lévő fogat szétbontott, és mire elindulhattam, a lovak kiestek ez ütemből, ami rányomta a bélyegét a hajtás hátralévő részére."

A kettesek versenyében a maratont is megnyerte Lázár Vilmos, aki így összetettben is vezet: „Tartalékos állománnyal győztem, amelyből sikerült kihoznom a maximumot. Koppány nevű lovamnak pedig láthatólag jót tett az öcsém határozottabb stílusa, amelyet a téli felkészülés alatt tapasztalhatott meg."

 

LOVASSPORT
VECSÉS-KUPA, NEMZETKÖZI FOGATHAJTÓ-VERSENY ÉS AZ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2. FORDULÓJA
Maratonhajtás
Kettes fogat: 1. Lázár Vilmos 76.07 hibapont, 2. Plaszkó 77.52, 3. Kovács Sz. T. 79.54
Négyes: 1. Koos de Ronde (holland) 79.96, 2. Werner (svájci) 83.22, 3. Lázár Z. 87.49
 
Az összetett állása
Kettes: 1. Lázár Vilmos 117.03, 2. Rákóczi (romániai) 128.72, 3. Bogacz (lengyel) 131.88
Négyes: 1. Koos de Ronde 126.55, 2. Lázár Z. 131.52, 3. Werner 131.99
Csapat: 1. Hollandia (Hans Heus, Koos de Ronde, Theo Timmerman) 266.5, 2. Magyarország (Lázár Zoltán, Dobrovitz József, Váczi István) 266.6, 3. Svájc (Würgler, Werner, Affrini) 274.3

 

Legfrissebb hírek

Dani Marcell vezet a ketteseknél, Dobrovitz József az élen a négyeseknél a fogathajtó-vk-n

Egyéb egyéni
2025.07.25. 18:15

Fogathajtó-vk: megkezdődött a szilvásváradi forduló

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:02

A magyar csapat 14. lett a díjugrató Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.18. 22:51

Az Aachenben remeklő magyar négyesfogathajtó nagyra törő terveket szövöget

Egyéb egyéni
2025.07.11. 14:28

Több mint 20 ország versenyzőit várják a 2027-es magyarországi FEI Kettesfogathajtó Világbajnokságra

Egyéb egyéni
2025.06.23. 10:56

Magyarország rendezi a 2027-es FEI kettesfogathajtó-világbajnokságot

Egyéb csapat
2025.06.18. 17:19

Lovassport: példátlan díjugratósiker Somorján

Egyéb egyéni
2025.06.15. 19:22

Kaizinger Balázs feladta a tereplovaglást az egyik legnagyobb lovastusaversenyen

Egyéb egyéni
2025.06.14. 19:18
Ezek is érdekelhetik