Hegymászás: rekordok szezonja lehet a Mount Everesten az idei

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.04.13. 11:28
Három rekord is megdőlhet az idei hegymászószezonban a Mount Everesten, a világ legmagasabb hegycsúcsán, amelyet egy 70 éves nő, egy 13 éves fiú és egy sokat látott serpa is különleges célból akar meghódítani.

A japán Funahasi Eiko 70 évesen készül a 8848 – más mérések szerint 8850 – méteres hegycsúcs megmászására. A nő 2006-ban már nekivágott az embert próbáló feladatnak, akkor azonban kudarcot vallott. Ha most sikerrel jár, ő lehet a legidősebb nő az egész világon, aki feljutott a Kína és Nepál határán magasodó Csomolungma tetejére. A jelenlegi női korrekorder is japán, Vatanabe Tame 2002-ben 63 évesen hódította meg a hegycsúcsot.

Szintén rekordra készül a nepáli Appa serpa, aki 49 évesen huszadik alkalommal akar felkapaszkodni a világ tetejére. Sikeres kísérlet esetén elmondhatná magáról, hogy nála többször még senki sem járt a Mount Everesten.

Minden idők legfiatalabb csúcshódítója lehet a kaliforniai Jordan Romero. A fiú mindössze 13 éves, de fiatal kora ellenére már rutinos hegymászónak számít. A tinédzser apjával és nevelőanyjával készül a megmérettetésre. Amennyiben feljut a 8848 (vagy 8850) méteres magasságba, a nepáli Temba Chirit fosztja meg rekordjától. A nepáli 16 éves korában járt fent a Föld legmagasabb pontján.

Legfrissebb hírek

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
2025.07.30. 11:25

Nyolcvanhetedik születésnapja előtt célozza meg a Guinness-rekordot a magyar hegymászó

Egyéb egyéni
2025.07.29. 17:44

Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Csupasport
2025.06.01. 16:16

Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Csupasport
2025.05.19. 20:18

Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő

Csupasport
2025.03.24. 22:12

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40

Expedíció a boldogság hegyére

Képes Sport
2024.09.18. 13:09
Ezek is érdekelhetik