Én nem fogom be pörös számat – írja zseniális Ars poeticájában József Attila. Nos, Hulk, a brazil Atlético Mineiro csapatkapitánya aligha hallott a tragikus sorsú magyar költőzseniről, annak krédóját mégis teljes egészében magáénak vallja.
A harminckilenc éves játékos ugyanis 2021-es Belo Horizontéba érkezése óta nem kevesebb mint 66 sárga lapot gyűjtött be a különböző sorozatokban, az idei évben 13-nál tart. A mérkőzések jegyzőkönyveinek tanúsága szerint ebből mindössze hármat kapott szabálytalanságért, a többit szövegelésért, valamint az ellenféllel, illetve a játékvezetővel szembeni tiszteletlenségért mutatták fel neki – írja a Globoesporte.
Az összkép is teljesen hasonló: a négy és fél év alatt összeszedett 66-os „termésnek” több mint a fele, egészen pontosan 38 reklamálás folyományaként jött össze, tehát az esetek 57.57 százalékában nem szabálytalanság váltotta ki a bírók nemtetszését. A 2023-as América-MG, illetve a 2024-es Palmeiras elleni találkozókon az is előfordult, hogy két-két illetlen verbális megnyilvánulásával két-két sárgát, következésképpen egy-egy piros lapot csalogatott elő a játékvezető zsebéből.
A legutóbbi eset múlt szombaton fordult elő, amikor Rafael Rodrigo Klein a Mirassol elleni bajnoki mérkőzés hosszabbításban adott neki sárga lapot – a jegyzőkönyv szerint azért, mert „szavakkal vagy gesztusokkal a cserepadról kritizálta a játékvezetői ítéletet”. Mivel a korábbi 41-szeres válogatott csatárnak ez volt a harmadik figyelmeztetése legutóbbi letiltása óta, ki kell hagynia csapatának a Juvetudével vívandó összecsapását.
„A fickó odajött hozzám, és szó nélkül felmutatta a lapot – idézte fel történteket Hulk a mérkőzés után. – Öregem, ez egyszerűen szürreális. Ezt ki kell vizsgálni. Nem vádolok senkit, de meg kell nézni, mi állhat emögött. Bevallom, valóban sok lapot kapok reklamálásért. De most úgy kaptam, hogy meg sem szólaltam. Életem legnevetségesebb sárgája volt.”
Az igazságot csak az incidensnél jelenlévők tudják, az Atlético Mineio elnöksége mindenesetre kiáll a nagyszájú legenda mellett, és követeli, hogy a Brazil Labdarúgó-szövetség játékvezetői bizottsága vizsgálja ki az esetet.
Az Európában az FC Portóban és a Zenitben is megforduló Hulk az Atlético Mineiro színeiben 270 tétmérkőzésen 130 gólt és 49 gólpasszt jegyez.