Cseh László és Kis Gergő országos csúcsot úszott a 2. napon

Vágólapra másolva!
2009.06.26. 19:59
Cseh László 100 m pillangón, Kis Gergő pedig 400 m gyorson országos csúccsal győzött a 111. magyar bajnokság második napján, Egerben.
Cseh ismét a legjobb volt
Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
Cseh ismét a legjobb volt
Cseh ismét a legjobb volt
Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
Cseh ismét a legjobb volt

A tavaly, Pekingben háromszoros ötkarikás ezüstérmes Cseh az ötödik elsőségét gyűjtötte be azzal, hogy első lett 100 m pillangón. A gép ugyan először csak a hatodik helyre sorolta, de gyorsan javított. Ideje, 52.49 mp.

„Kicsit ideges lettem, amikor győztesként célba csaptam, a táblán viszont csak hatodik voltam... Erre azért oda szoktam figyelni, mindig tudom, hányadik vagyok. Az időmmel többé-kevésbé elégedett vagyok, lehetett volna jobb is, de még nagyon bennem volt a tegnapi nap” – értékelt Cseh, aki később, 200 m háton kikapott klubtársától, Bernek Pétertől, majd a 4x200-as gyorsváltóban - Bernek, Kovács Norbert és Kozma Dominik társaságában – ismét győzött a Kőbánya SC színeiben. Mérlege így két nap után: 6 arany és 1 ezüst.

A 400 m gyorson Kis a Csehtől kapott Arena X-Glide dresszben javított saját, korábbi rekordján úgy, hogy elsősorban a táv első fele sikerült neki igazán jól. Az új csúcs: 3:46.38 perc.

Férfi 100 m mellen négyen szinte egyszerre értek célba. Bodor Richárd nyúlt be legjobban, öt századdal előzte meg a 200-on 2004-ben olimpiai ezüstérmes Gyurta Dánielt. A dobogó harmadik fokáért Molnár Ákos és Financsek Gábor vívott nagy csatát, négy századdal Molnár bizonyult jobbnak.

A nőknél Verrasztó Evelyn 100 m gyorson és 100 m háton is elsőnek ért célba, ezzel már a negyedik bajnoki címét szerezte meg.

VÉLEMÉNYEK

Cseh László (a 100m pillangó győztese)
„Igen jó állapotban érzem magam, mind erőben, mind állóképességben. A száz pillangóm még nem volt olyan, amilyennek szerettem volna, bár már közelít, a kétszáz hát rajtjánál lecsúszott a lábam, onnantól fogva nem volt ritmusa az úszásomnak, ettől függetlenül gratulálok Bernek Petinek, aki kiválóan úszott”

Verrasztó Evelyn (a 100m gyors és a 100m hát győztese)
„Száz háton végre sikerült egyéni csúcsot úsznom, épp ideje volt, két éve nem sikerült megdöntenem a saját legjobbamat. A száz gyors sikerülhetett volna jobban is, azaz nem vagyok teljesen elégedett a mai napi teljesítményemmel.”

Kis Gergő (a 400m gyors győztese)
„Nagyon belekezdtem, aztán kétszázötvenet követően már minden bajom volt. Elkezdett szorítani a dressz, mert tényleg igaz, hogy ez az X-Glide csak kétszázig jó, meg aztán fáradtam is rendesen. Ilyenkor már mindenem fáj, tulajdonképpen nem lehet eldönteni, hogy a gyors kezdés, vagy a ruha miatt, üvölteni viszont nem lehet, úgyhogy maradt az úszás. Azért boldog vagyok, hogy sikerült megdönteni az országos csúcsot, azért így egyszerűbb volt, hogy nem kellett három erőset úsznom, mint az első napon.”

Bodor Richárd (a 100m mell győztese)
„Nem tudom mikor, de meg fogom dönteni Güttler Karcsi rekordját, ha addig élek is. Jobb időt reméltem, azaz nyertem ugyan, de nem vagyok elégedett – holnap ötvenen megpróbálkozom a világbajnoki szint elérésével.”

Hosszú Katinka (a 800m gyors győztese)
„Ma is élveztem az úszást, bár bevallom, a nyolcszázra elsősorban azért neveztünk be, hogy legyen ma is egy számom. Hogy sikerült megnyerni, az külön öröm.”

Bernek Péter (a 200m hát győztese)
„Nagy dolog legyőzni Cseh Lacit, bár úgy hallottam, kicsit lecsúszott a lába a rajtnál, ami azért előnyt jelentett számomra. Jól ment az úszás, nagyjából ilyen időre számítottam, de azért az ifjúsági Európa-bajnokságig még szeretnék javulni egy keveset.”

Kovács Emese (a 200m mell győztese)
„Akkor kezdtem utolérni magam és egy kicsit erősebben úszni, amikor a többiek már a könnyítésnél tartottak. Ez az idény ilyen: most elsősorban a mellúszásra helyeztük a hangsúlyt. Tény, az idő lehetne jobb is, többet is vártam magamtól, de most ennyire futotta.”

Takács Krisztián (az 50m gyors győztese)
„Ahhoz képest, hogy a kézsérülésem miatt nem egészen egy hete kezdtem el megint normálisan edzeni, mert két hétig csak „lábaztam“, egyáltalán nem rossz ez az idő. A mai nap már jó volt, mert végre nem fájt a kezem, tegnap még az injekciók ellenére is éreztem egy kis szúrást. A világbajnokságig azért összekapom magam, ötvenen azért nem számíthat annyit az a kihagyás.”


ORSZÁGOS BAJNOKSÁG (EGER)

FÉRFIAK
100 m pillangó: 1. Cseh László (Kőbánya SC) 52.49 mp - országos csúcs (régi: 52.62 mp, Cseh László, 2008) 2. Hős Péter (Jövő SC-Veolia) 53.18 3. Zubcsek Dénes (Jövő SC-Veolia) 54.02
100 m mell: 1. Bodor Richárd (Pécs Városi SE) 1:01.53 p 2. Gyurta Dániel (Jövő SC-Veolia) 1:01.58 3. Molnár Ákos (Jövő SC-Veolia) 1:01.72
400 m gyors: 1. Kis Gergő (Rája,94 Úszóklub) 3:46.38 p - országos csúcs (régi: 3:46.86 p, Kis Gergő, 2009) 2. Gercsák Csaba (Jövő SC Veolia) 3:51.95 3. Povázsai Zoltán (Delfin Tiffer 21 SE) 4:01.01
200 m hát: 1. Bernek Péter (Kőbánya SC) 1:58.86 p 2. Cseh László 1:59.61 3. Verrasztó Dávid (Jövő SC-Veolia) 2:01.05
50 m gyors: 1. Takács Krisztián (Dunaferr-DVSI) 22.20 mp 2. Kozma Dominik (Kőbánya SC) 22.93 3. Keresztes Mátyás (Bácsvíz-KVSC) 23.54
4x200 m gyorsváltó: 1. Kőbánya SC (Kovács Norbert, Kozma Dominik, Bernek Péter, Cseh László) 7:26.29 - egyesületi országos csúcs (régi: 7:26.42, Kőbánya SC) 2. Jövő SC-Veolia 7:29.05 3. Dunaferr SE 7:46.07

NŐK
100 m gyors: 1. Verrasztó Evelyn (A Jövő SC-Veolia) 54.51 mp 2. Mutina Ágnes (A Jövő SC-Veolia) 55.78 3. Dara Eszter (Kőbánya SC) 55.84
200 m mell: 1. Kovács Emese (A Jövő SC Veolia) 2:34.72 p 2. Sztankovics Anna (A Jövő SC Veolia) 2:39.73 3. Bucz Eszter (BVSC-Zugló) 2:36.51
100 m hát: 1. Verrasztó Evelyn 1:02.23 p 2. Povázsai Eszter (BHSE) 1:02.66 3. Szekeres Dorina (EuropTec-Zalavíz ÚK) 1:04.10
50 m pillangó: 1. Dara Eszter 26.87 mp 2. Bordás Betarix (Dunaferr- DVSI) 27.19 3. Jakabos Zsuzsanna (ANK Úszóklub Pécs) 27.73
800 m gyors: 1. Hosszú Katinka (Bajai Spartacus VSC) 8:40.32 p 2. Kádas Vivien (Kőbánya SC) 8:42.91 3. Hajnal Erika (Delfin Tiffer 21 SE) 8:53.14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik