Lovassport: a Lázár testvérek továbbra is az élen Vecsésen

Vágólapra másolva!
2009.06.06. 19:41
A kettesek maratonhajtását követően is a Lázár testvérek vezetnek a vecsési nemzetközi fogathajtóversenyen, amely ebben a kategóriában a második, egyben utolsó válogató a magyarok számára az augusztusi kecskeméti világbajnokságra.
Az első, díjhajtó számot is ők nyerték meg, ráadásul a sorrend sem változott, azaz a hétszeres világbajnok, egyúttal vb-címvédő és szövetségi elnökként is tevékenykedő Vilmos nyerte meg a második számot is fivére, a hatszoros vb-győztes Zoltán előtt. Az összetett harmadik helyére Selyben Zsolt jött fel. A négyeseknél továbbra is a magyar lovakat hajtó, tavaly egyéniben vb-bronzérmes ausztrál Boyd Exell vezet. Ez nem is meglepő – noha a maratonhajtásban nem végzett a legjobbak között –, hiszen a díjhajtásban a világ idei legjobbját produkálta, így több mint tízpontos előnye csak 5.3 pontra olvadt a maratonban legjobban teljesítő, csapatban világbajnok holland Koos de Rondéval szemben. Legjobb magyarként a csapatban szintén vb-győztes Dobrovitz József szombaton második lett, így a verseny címvédője összetettben feljött a harmadik helyre, hátránya nem egészen három pont a másodikkal szemben.

EREDMÉNYEK

maratonhajtás
kettes 1. Lázár Vilmos 70.17 hibapont 2. Lázár Zoltán 73.17 3. Ladislav Jirgala (cseh) 74.11
négyes 1. Koos de Ronde (holland) 81.24 2. Dobrovitz József 82.35 3. Michael Brauchle (német) 85.54

állás a maratonhajtás után
kettes 1. Lázár Vilmos 112.09 2. Lázár Zoltán 116.95 3. Selyben Zsolt 126.43
négyes 1. Boyd Exell (ausztrál) 122.99 2. Koos de Ronde 128.29 3. Dobrovitz József 131.25

EREDMÉNYEK

maratonhajtás
kettes 1. Lázár Vilmos 70.17 hibapont 2. Lázár Zoltán 73.17 3. Ladislav Jirgala (cseh) 74.11
négyes 1. Koos de Ronde (holland) 81.24 2. Dobrovitz József 82.35 3. Michael Brauchle (német) 85.54

állás a maratonhajtás után
kettes 1. Lázár Vilmos 112.09 2. Lázár Zoltán 116.95 3. Selyben Zsolt 126.43
négyes 1. Boyd Exell (ausztrál) 122.99 2. Koos de Ronde 128.29 3. Dobrovitz József 131.25
Legfrissebb hírek

Vajdasági győztest avattak: Rozs Anna Júlia nyerte meg a Nemzeti Vágtát

Egyéb egyéni
2025.10.05. 18:33

Hivatalosan is elkezdődött a Nemzeti Vágta

Egyéb egyéni
2025.10.04. 21:13

Elkezdődött a Nemzeti Vágta

Egyéb egyéni
2025.10.03. 22:27

Kisorsolták a Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét

Egyéb egyéni
2025.09.16. 19:38

Az ötödik helyen végzett a magyar csapat a négyesfogathajtó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.09.07. 18:21

Négyesfogathajtó Eb: a maratonhajtás után negyedik helyen a magyar csapat

Egyéb egyéni
2025.09.06. 21:30

Hétvégén nemzetközi sztárparádé a százéves Kincsem Parkban, Nikola Jokics versenylovai is futnak

Egyéb egyéni
2025.09.02. 16:20

Lázár Vilmos: sikerrel pályáztuk meg a 2027-es kettesfogathajtó-világbajnokság megrendezését

Egyéb egyéni
2025.08.28. 15:14
Ezek is érdekelhetik