Parasport: hamarosan megkapják jutalmukat a paralimpikonok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.11.25. 00:57
Címkék
A kormány a központi költségvetés általános tartaléka terhére biztosította a paralimpián eredményesen szereplő sportolók jutalmának kifizetéséhez szükséges összeget – jelentette be a kabinet múlt heti döntését Budai Bernadett kormányszóvivő hétfői tájékoztatóján.
A kormányszóvivő elmondta: a Magyar Paralimpiai Bizottság elkészítette a végleges elosztási javaslatát, és ezt meg is küldte az Önkormányzati Minisztériumnak.A 2008-as pekingi paralimpián eredményesen szereplő versenyzők és felkészítőik rövid határidőn belül megkaphatják megérdemelt jutalmukat – közölte a szóvivő.Budai Bernadett emlékeztetett: egy arany- és öt bronzérem mellett több helyezést is elértek a paralimpikonok, ezzel az éremtáblázat 49. helyét szerezte meg Magyarország. Hozzátette: jutalomban az első nyolc hely valamelyikét elérők részesülnek, s az azonos olimpiai és paralimpiai pozíciókért ugyanakkora jutalmat kaphatnak a versenyzők.
Legfrissebb hírek

Dél-koreai kihívója van a Nemzetközi Paralimpiai Szövetség elnökének

Egyéb egyéni
2025.08.01. 21:34

NS-élménybeszámoló: Ekler Luca elvarázsolta az iskolásokat

Atlétika
2025.03.19. 19:30

Novák Károly Eduárd lett a Román Paralimpiai Bizottság elnöke

Egyéb egyéni
2025.03.14. 20:49

Négy évre eltiltották az ukránok paralimpiai bajnokát

Egyéb egyéni
2025.02.15. 13:39

A paralimpiai bajnok Pap Bianka hosszabbított a Vasassal

Úszás
2025.01.24. 14:34

Tarek Szuei: Lenyűgöző volt a párizsi paralimpia kreativitása

Egyéb egyéni
2025.01.17. 10:31

Újabb négy évig Szabó László az MPB elnöke

Egyéb egyéni
2024.11.15. 17:33

38 évesen hunyt el a párizsi paralimpián két érmet szerző vívó, Michal Dabrowski

Egyéb egyéni
2024.11.15. 13:21
Ezek is érdekelhetik