Bárdosi Sándor a birkózás és a szumó után a K-1-et is kipróbálja
Bárdosi Sándor, a 2000-es sydneyi olimpia birkózó ezüstérmese a szumó után - amelyben világ- és Európa-bajnok lett - a jelen legnépszerűbb küzdősportjában, a K-1-ben is kipróbálja magát.
A K-1 magyarországi menedzsmentjének csütörtöki bejelentése szerint Bárdosi a február 9-i, budapesti európai elődöntőn - K-1 MMA szabályrendszerben - megmérkőzik a litván Valdas Visinskasszal, aki sambo combat és kick-box Európa-bajnoki címmel is büszkélkedhet. A magyar klasszist - elmondása szerint - régóta foglalkoztatja a gondolat, hogy kipróbálja magát a K-1-ben, annak is MMA változatában, amelynél engedélyezett a földharc is, ez pedig mindenképpen nagy előnyt jelent számára. Bárdosi hónapok óta keményen edz a K-1 hazai legjobbjaival, Karacs Attilával és társaival, s nem titkolja, hogy ebben a sportágban a végső célja a csúcsra jutni, vagyis Japánban legyőzni a jelenleg legjobb harcosokat.A Papp László Budapest Sportarénában debütáló Bárdosi nem az első magyar birkózósztár, aki kipróbálja magát a ringben is. 2006-ban ugyanis egy másik népszerű harcos, a 2004-es athéni olimpián aranyérmes Majoros István szerepelt Japánban egy K-1 MMA mérkőzésen.
Legfrissebb hírek

Huszonöt éremmel zártak a mieink a szumó Eb-n
Egyéb egyéni
2025.05.26. 09:11

Tizennégy magyar érem a hazai szumó Eb első napján
Egyéb egyéni
2025.05.24. 11:03

Szigetszentmiklóson rendezik meg az idei szumó Eb-t
Egyéb egyéni
2025.02.12. 18:18

Magyarországon rendezik a szumó Európa-bajnokságot
Csupasport
2025.02.12. 16:01
Ezek is érdekelhetik




