Szigetszentmiklóson rendezik meg az idei szumó Eb-t

Vágólapra másolva!
2025.02.12. 18:18
Magyarország ad otthont idén a szumó Európa-bajnokságnak
Szigetszentmiklóson rendezik meg az idei szumó Európa-bajnokságot májusban, jelentette be szerdán a japán sportág hazai szövetsége.

A Magyar Szumószakszövetség beszámolója szerint a kontinensbajnokságon a felnőttek mellett az U21, valamint az U23-as korosztály küzdelmeire is sor kerül május 23-25. között. A magyar csapat kerete várhatóan március végére válik véglegessé.

„A nemzeti csapatba három válogatóversenyen lehet bekerülni. Reményeink szerint sikeréhes válogatottal indulunk Szigetszentmiklóson. Az utóbbi években szép számú dobogós helyezéssel végeztünk az Európa-bajnokságokon, versenyzőink nagy vágya, hogy megmutassák magukat itthon is” – mondta Ancsin László, a hazai szövetség elnöke. Hozzátette: ez már a negyedik hazai rendezésű felnőtt Eb lesz, és azt várja az eseménytől, hogy minél többen kipróbálják majd a sportágat.

A szumó Eb-n mindkét nemnél több súlycsoportban avatnak majd bajnokokat, valamint csapat- és nyílt kategóriás versenyeket is rendeznek, utóbbiban súlycsoporttól függetlenül bárki elindulhat.

 

Legfrissebb hírek

Huszonöt éremmel zártak a mieink a szumó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.05.26. 09:11

Szumó Eb: újabb négy magyar érem az utánpótlás korosztályban

Egyéb egyéni
2025.05.25. 09:35

Tizennégy magyar érem a hazai szumó Eb első napján

Egyéb egyéni
2025.05.24. 11:03

Szumó Eb: harminchét fős magyar csapat indul Szigetszentmiklóson

Egyéb egyéni
2025.05.15. 13:11

Eb-rendezéssel ünnepli fennállása harmincadik évfordulóját a Magyar Sumo Szakszövetség

Egyéb egyéni
2025.03.06. 13:22

Két ötödik helyet szerzett a magyar válogatott a szumó-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.09.09. 09:22

Szumó: tizenöt magyar érem az utánpótlás Eb-n

Utánpótlássport
2024.06.26. 20:01

Negyvenkilenc magyar a görögországi szumó Eb-n

Egyéb egyéni
2024.05.23. 12:37
Ezek is érdekelhetik