Atlétika. szópárbaj az amputált lábú futó és az "FBI" között

Vágólapra másolva!
2007.07.16. 17:42
Címkék
Éles szópárbaj alakult ki a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) és Oscar Pistorius dél-afrikai amputált lábú futó között, aki vasárnap rajthoz állt az épek számára kiírt Grand Prix-viadalon Sheffieldben.
Oscar Pistorius futás közben
Reuters
Oscar Pistorius futás közben
Oscar Pistorius futás közben
Reuters
Oscar Pistorius futás közben

A vita azzal kezdődött, hogy az IAAF egyik tisztségviselője gúnyosan felvetette: lehet, hogy a jövőben a hátukon rakétahajtóművet hordó sportolók is versenyezhetnek majd. Az angliai városban 400 m-en hetedikként végzett - majd utólag pályaelhagyás miatt kizárt - paralimpiai bajnok "becsmérlőnek és szerencsétlennek" nevezte a kommentárt.

"Sokkal célravezetőbb lenne, ha az IAAF velem és nem ellenem dolgozna. Az egész mögött a fogyatékos atlétákkal szembeni előítélet áll, a nemzetközi szövetség úgy jár el, mint az FBI" - jelentette ki a 20 éves közgazdászhallgató, aki lábfej nélkül született, ezért 11 hónapos korában mindkét lábszárát amputálták. Speciális szénszálas protéziseivel ő tartja a parasportolók között a világcsúcsot 100-on (10,91 mp), 200-on (21,58) és 400-on (46,34) is.

Nick Davies, az IAAF médiaigazgatója visszautasította a vádakat, hangsúlyozva, az orvosi bizottság egyelőre vizsgálja, hogy a műlábak szerkezete előnyt jelent-e Pistoriusnak az épekkel szemben.

Az első eredményekről ugyancsak Davies számolt be:

"Szakértőink nagy felbontású kamerákkal elemezték ki a mozgását, és annyi már most bizonyos, hogy Pistorius műlábainak a légellenállása kisebb a többiekénél. A lépéshossz megegyezik, de a lábszár levegőben mért sebessége kisebb az épeknél. Az is kiderült, hogy a paralimpikon energiafelhasználása épp fordítottja a normálisnak, ő ugyanis a hajrában gyorsabban fut, mint a rajtnál."

"Semmi problémánk nincs a fogyatékos futókkal, a vak Marla Runyonnak is megengedtük, hogy elinduljon 1999-ben a sevillai világbajnokságon. A technológiai doppingolásnak azonban minden formáját ellenezzük" - tette hozzá.

Pistoriusnak változatlanul eltökélt szándéka jövőre rajthoz állni Pekingben, de nem a paralimpián, hanem az olimpián. MTI
Legfrissebb hírek

Courtois hosszabbít Madridban, megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
12 perce

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
19 perce

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
25 perce

Győztek a szovjetek és a német hadifoglyok

Népsport
44 perce

Brisbane 2032: a központi kormány dollármilliárdokkal segíti a rendezést

Egyéb egyéni
48 perce

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
1 órája

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik