Dopping: Schumann, Breuer és Urbansky felmentve

Vágólapra másolva!
2007.01.12. 17:29
Címkék
A Német Atlétikai Szövetség (DLV) bizonyítékok hiányában megszüntette az eljárást három doppingvétséggel vádolt sportoló - Nils Schumann (képünkön), Grit Breuer és Ulrike Urbansky - ellen.

Mindhármuk ellen a magdeburgi ügyészségtől kapott dokumentumok alapján indítottak fegyelmi eljárást, pozitív mintát egyik versenyző sem adott.
Clemens Prokop, a DLV elnöke elmondta, hogy mivel nem állt rendelkezésre pozitív teszteredmény, nagyon nehéz volt a versenyzők feltételezett bűnösségének bizonyítása.

"Egyikükről sem derült ki teljes bizonyossággal, hogy vétett a szabályok ellen, nem hozhattunk elmarasztaló ítéletet" - mondta Prokop.

A sportvezető hozzátette: a 800 méteren olimpiai bajnok Schumann esetében csak olyan dokumentumok álltak a magdeburgi ügyészség rendelkezésre, melyek szerint a versenyző doppingszereket rendelt, azt azonban nem sikerült bebizonyítani, hogy megkapta és be is szedte volna, amiket kért.

A 4x400-as női váltóban világbajnok Grit Breuer ellen félbe kellett hagyni a vizsgálatot, amikor az atlétanő kilépett klubjából és így a DLV nem büntetheti. Visszatérése esetén folytatják ellene az eljárást, ennek azonban Prokop szerint minimális a valószínűsége.

A gátfutó Urbanskyt azzal vádolták, hogy 2006 augusztusában doppingolt, ezt viszont visszamenőleg nem sikerült bebizonyítani.
Legfrissebb hírek

Kínai arany született női szinkronműugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
19 perce

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
29 perce

Tudni akarja, mit miért csinál – interjú Enyingi Patrikkal

Képes Sport
31 perce

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
32 perce

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
34 perce

A férfiak sem bírtak az ukránokkal az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
38 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
45 perce

Hová tűntek az angolaiak? Vívás nélkül nyolcaddöntős a férfi párbajtőrcsapat a világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik