Úszás: nem indul a vb-n Kovács Ágnes korábbi nagy ellenfele

Vágólapra másolva!
2007.01.11. 09:57
Címkék
Nem indul a márciusi, melbourne-i úszó világbajnokságon Luo Hszüe-jüan, a kínaiak olimpiai bajnok mellúszója, Kovács Ágnes korábbi nagy ellenfele.

A versenyzőnő azért hagyja ki az év legrangosabb úszóversenyét, mert nem sikerült formába lendülnie, és csak lassan nyeri vissza az erejét.

"A fizikai állapota még nagyon nem kielégítő – fogalmazott Hszüe-jüan edzője, Zsang Ja-dong a pekingi Youth Daily című napilapban.

Luo 2004-ben 100 méter mellen nyert olimpiai aranyérmet Athénben, tavaly viszont sérülés és mentális kimerültség miatt egész évben csak kínlódott.

"Pihenésre van szükség, egyelőre nem tudja elkezdeni a normális edzéseket" – tette hozzá Zsang.

Luo – aki még csak 23 éves lesz ebben a hónapban – a 2001-es fukuokai és a 2003-as barcelonai világbajnokságon is aranyérmet nyert a rövidebb két mellúszó számban, 2001-ben azonban kikapott Kovács Ágnestől a 200 mell döntőjében.
Legfrissebb hírek

Kínai arany született női szinkronműugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
9 perce

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
19 perce

Tudni akarja, mit miért csinál – interjú Enyingi Patrikkal

Képes Sport
20 perce

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
22 perce

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
24 perce

A férfiak sem bírtak az ukránokkal az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
28 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
34 perce

Hová tűntek az angolaiak? Vívás nélkül nyolcaddöntős a férfi párbajtőrcsapat a világbajnokságon

Egyéb egyéni
57 perce
Ezek is érdekelhetik