Kajak-kenu vb, 1000 m: Benedek aranyérmes k-1-ben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2006.08.19. 17:39
Címkék
Benedek Dalma júliusi Európa-bajnoki címe után a szegedi vb-n is aranyérmet szerzett a kajak egyesek 1000 m-es versenyében. Ez pályafutása első egyéni vb-címe, ráadásul a sportág hazai történetének 140. vb-aranya.
A 2005-ös, zágrábi vb második helyezettje nagy riválisa, a címvédő német Katrin Wagner-Augustin mellé került a fináléban, s várható volt, hogy ismét kettőjük különversenyét hozza a döntő. A racicei kontinensviadalon ugyanez történt, akkor a magyar nyert, s ezzel a forgatókönyvvel ő és a Maty-éri pálya partján összezsúfolódott több mint 10 ezer fős közönség most is kiegyezett volna. A Dunaferr 24 éves lapátforgatója - a létesítménybe éppen megérkezett köztársasági elnök, Sólyom László figyelmétől is kísérve - jól kezdett, féltávnál közel egy hajóhossz előnnyel vezetett a többiek előtt. Csak a német tudott lépést tartani vele, de az utolsó 200 m-hez érkezve ő is láthatta: nincs értelme harcolni, hiszen Benedek ma legyőzhetetlen! A magyar versenyző magabiztosan haladt a cél felé, és óriási fölénnyel haladt át elsőként a célvonalon.
Legfrissebb hírek

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
33 perce

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
42 perce

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
1 órája

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
1 órája

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
1 órája

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
1 órája

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
2 órája

Neszmély Boglárka: A meccs közben nem foglalkoztunk az állással

Vizes vb 2025
2 órája
Ezek is érdekelhetik