MOB: lemondott Aján Tamás

Vágólapra másolva!
2005.11.04. 16:12
Címkék
Tizenhat év után lemondott főtitkári posztjáról Aján Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi funkcionárusa.
Aján, akitől az elnökség október 21-én megvonta a bizalmat, a MOB vezető testületének pénteki ülésén jelentette be visszavonulását.

A MOB közleményében az áll, hogy "Aján Tamás - aki 1989-től a legutóbbi időszakig, csaknem 17 éven keresztül közmegbecsüléssel látta el a MOB főtitkári teendőit - az elnökség november 4-én tartott ülésén bejelentette, hogy az eddig betöltött funkciójától visszavonul".

A MOB elnöksége két hete, a súlyemelőket érintő athéni doppingügyekkel összefüggésben tett nyilatkozataira hivatkozva vonta meg egyhangúlag, 15-0-ás szavazati aránnyal a bizalmat Ajántól.

"A MOB elnökségének pénteki állásfoglalása szerint a főtitkár visszavonulása nincs összefüggésben az athéni doppingügyekkel. A MOB elnöksége Aján Tamással összhangban megállapította, hogy a főtitkár körül kialakult bizalmatlan légkört politikai szempontok nem motiválták. Aján Tamás számos tekintélyes nemzetközi feladatot tölt be, a sokirányú elfoglaltsága újabban megnehezítette a főtitkári teendők maradéktalan ellátását" - hangzott a MOB-tájékoztatóban.

Az elnökség úgy döntött, hogy a javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy az új főtitkár megválasztásával párhuzamosan adományozza Aján Tamásnak a MOB tiszteletbeli főtitkári címét. A testület továbbá javasolja, hogy Aján Tamás továbbra is lássa el a Magyar Olimpiai Akadémia elnöki tisztét. Az új főtitkár megválasztására a november 26-i közgyűlésen még nem kerülhet sor, mivel a voksolást minimum 30 napos határidővel kell kiírni.

A pénteki elnökségi ülésen az is elhangzott, hogy a MOB tervezett szponzori bevétele, amley 161 millió forint, már szeptemberben realizálódott, ami a testület megítélése szerint azt sejteti, hogy a szponzorok és támogatók az athéni doppingesetek ellenére nem fordultak el a testülettől.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: első fordulós meccsek a Roland Garroson

Minden más foci
2 órája

Robbie Keane: Európában más kell…; Szoboszlai kezében a Premier League serlege

E-újság
2 órája

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2 órája

Egyetlen gól döntött: az Egyesült Államok nyerte meg a férfi jégkorong-vb-t

Jégkorong
3 órája

Femke Bol versenycsúccsal nyitott Rabatban

Atlétika
3 órája

A ráadás tizedik percében egyenlített Gyökeres, hosszabbításban Portugál Kupa-győztes a Sporting

Minden más foci
3 órája

Fordulatos meccsen nyert Velencében a Juventus, így ő indulhat a BL-ben

Olasz labdarúgás
3 órája

Lewandowski duplázott, a Barcelona sima győzelemmel búcsúzott az idénytől

Spanyol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik