Tekvondó: hat kvóta és egy érem a verseci GP-selejtező nyitónapján

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.06.21. 21:18
null
Mind a juniorok, min a kadétok három kvótát szereztek a tekvondósok E3-as besorolású European Grand Prix-selejtezőjén a szerbiai Versecen, ráadásul Vértes Zara dobogóra is állhatott.

Szombaton kezdődött az a nemzetközi utánpótlástorna, amely fontos kvalifikációs versenyük az ifjú tekvondósoknak, ugyanis a súlycsoportok legjobb nyolc versenyzője kvótát szerez az E8-as besorolású GP tornára. Ez utóbbi szeptember végén Belgrádban lesz, ahonnan a döntősök jutnak be automatikusan a Grand Prix–fináléba, amely pedig december elején kerül megrendezésre

A nyitónapon a juniorok közül Schrenk Jázmin (46 kg, BHSE), Hoták Nándor (55 kg, Tájfun) és Nagy Koppány Károly (59 kg, BHSE) is negyeddöntőig jutott, így 5. helyezésüknek köszönhetően ott lehetnek majd Belgrádban.

A kadétoknéá Vértes Zara (44 kg, Tájfun) jutott a legtovább,

ő egészen az elődöntőig menetelt, és lett végül harmadik,

míg Vince Noémi (37 kg, BHSE) és Kiss Laura (41 kg, Taekwondo Fanatics) ötödikként zárva szerzett kvótát őszre.

A selejtező vasárnap folytatódik.

(Kiemelt képünkön: Schrenk Jázmin, Hoták Nándor és Nagy Koppány kvótát szerzett a juniorok között Forrás: wtftaekwondo.hu)

Legfrissebb hírek

Birkózás: továbbra is Európa elitjében a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
1 órája

Atlétika: Karsai Gábor 10 ezer méteren ötödik lett az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Öttusa: mind a négy magyar lány döntős az U17-es vb-n

Utánpótlássport
17 órája

A hónap utánpótlásedzője: Tibolya Péter öttusatréneré a júniusi díj

Utánpótlássport
19 órája

Kosárlabda: felemás Európa-bajnokságot zárt az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
22 órája

Birkózás: Szinay Szabolcsnak bejött a B-terv az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.16. 20:28

Kosárlabda: negyeddöntős az U19-es leányválogatott a brnói vb-n

Utánpótlássport
2025.07.16. 19:01

Bohus Beáta: Azt mondták a lányok, hogy nem most kellett nyerni, hanem majd csütörtökön kell

Kézilabda
2025.07.16. 18:04
Ezek is érdekelhetik