„Nem vagyunk barátok” – Lionel Messi megszólalt Cristiano Ronaldóról

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2025.06.20. 10:33
Ellopta a show-t a Porto ellen (Fotó: Getty Images)
Győztes szabadrúgásgóllal hívta fel magára a figyelmet minden idők egyik legjobb labdarúgója, Lionel Messi az Inter Miami második klubvilágbajnoki mérkőzésén. A nyolcszoros aranylabdás klasszist a lefújást követően legnagyobb riválisáról, Cristiano Ronaldóról kérdezték.

Amint arról csütörtök este beszámoltunk, az Inter Miami megnyerte második csoportmérkőzését a FIFA-klubvilágbajnokságon. A három pont sorsát a világbajnok Lionel Messi döntötte el szabadrúgásból. Edzője, Javier Mascherano nem győzte őt dicsérni:

„Irányít bennünket, mit mondjak? Ő ennek a sportágnak a valaha volt legjobb játékosa. Az utolsó percekben is futott a csapatért, amikor már fáradt és sérült volt. Mindent megtesz, hogy segítsen nekünk védekezésben és támadásba egyaránt.”

 

Messit legnagyobb vetélytársáról, Cristiano Ronaldóról kérdezték a végső sípszót követően:

„Csodálom és tisztelem a pályafutását. Még mindig a legmagasabb szinten teljesít. A pályán zajlott a versengésünk, ami ott is maradt. Természetesen mindketten a sikerért küzdöttünk, de a pályán kívül normális emberek vagyunk. Nem vagyunk barátok, mert nem töltünk időt együtt, de mindig tisztelettel bántunk egymással.”

A Miami számára magyar idő szerint kedd hajnalban folytatódik a klub-vb, mégpedig a brazil Palmeiras ellen.

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT
INTER MIAMI (amerikai)–FC PORTO (portugál) 2–1 (0–1)
Gólszerző: Segovia (47.), Messi (54.), ill. Samu (8. – 11-esből)

 

Legfrissebb hírek

Messi két góllal és két gólpasszal segítette első playoffsikeréhez az Inter Miamit

Minden más foci
20 órája

Pintér Dániel megsérült az Inter Miami edzésén, könyökműtét vár rá

Légiósok
2025.11.07. 21:45

„105 ezer néző, mi lehetne ennél szebb?” – Messi búcsúmeccset kaphat a Camp Nouban

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 14:54

Lionel Messi és Sallai Roland csapattársak lehetnek – sajtóhír

Minden más foci
2025.11.06. 10:17

Pintér Dániel nem volt a keretben, az Inter Miami kikapott Nashville-ben

Légiósok
2025.11.02. 07:39

Aligha meglepő: Messi az MLS legjobban fizetett játékosa

Minden más foci
2025.10.30. 10:28

Messi elárulta, mi a célja a jövő évi vb-n

Foci vb 2026
2025.10.28. 10:07

Lionel Messi hosszabbított Miamiban – hivatalos

Minden más foci
2025.10.23. 18:10
Ezek is érdekelhetik