Olimpiai bajnok pólósok a gyulai Summer Sport Fesztiválon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.08. 15:39
null
Olimpiai és világbajnok pólósok is részt vesznek az eseményen (Fotó: summersport.hu)
Idén első alkalommal került megrendezésre az Summer Sport Festival, amelynek keretein belül három sportág – strandfutball, vízilabda és strandröplabda – jeles képviselői mérik össze tudásukat. A sorozat harmadik állomása augusztus 9-én, a gyulai Várfürdőben lesz.

A verseny keretein belül délután négy órakor a gyulaiak gyerekcsapata játszik bemutató mérkőzést, amelyen vízbe száll az olimpiai bajnok Kis Gábor és Hosnyánszky Norbert, valamint a világbajnok Hárai Balázs is, utóbbi kettő tagja volt a néhány hete a margitszigeti Európa-bajnokságon ezüstérmet szerző magyar válogatottnak is.

Ugyancsak nagy nevek indulnak a strandröplabda tornán is, hiszen Szakmáry Gréta és Széles Petra tagja volt a 27 év után újra Eb-részvételt kivívó női teremválogatottnak, Csengeri Petra pedig a bő keret tagja volt. A strandlabdarúgóknál is több utánpótlás-válogatott játékos szerepel a résztvevők között. A vízilabdatornát speciális szabályokkal szerint játssza majd (négy plusz egy fős csapatokkal, kisebb pályán és labdával, gyorsított kiállítással és futó órával) négy csapat.

A mostani helyszín az ország egyik legszebb strandján, a most felújított gyulai Várfürdőben lesz. Ez amúgy a Summer Sport Festival harmadik állomása már, korábban a margitszigeti Palatinus Strandon és Balatonbogláron rendeztek már fordulót. A negyedik fordulóra, s majd az ezt követő döntőre a jövő héten, augusztus 15-én és 16-án, Nyíregyházán kerül sor.

Legfrissebb hírek

A Távol-Keleten is letette névjegyét – interjú a röplabdázó Szakmáry Grétával

Képes Sport
2025.01.13. 13:59

Szakmáry Gréta: Mindig is titkos vágyam volt Japánba eljutni

Röplabda
2024.08.20. 20:34

Szakmáry Gréta a japán élvonalban röplabdázik tovább

Röplabda
2024.08.20. 10:19

Férfi vízilabda ob I: Kaposvárra igazolt a világbajnok Hárai Balázs

Vízilabda
2024.07.22. 19:10

Hárai Balázs: Jobb állapotban vagyok, mint bármelyik korábbi olimpiai felkészülés elején

Vízilabda
2024.06.10. 10:26

Női röpi: Szakmáry Gréta remekelt az olasz bajnokság elődöntőjében

Röplabda
2024.04.11. 08:34

Szakmáry Gréta alaposan megdolgozott a Challenge-kupa megnyeréséért

Röplabda
2024.03.07. 10:15

Férfi vízi: 847 nap után nyert ismét hazai bajnokit a Szentes

Vízilabda
2024.03.03. 13:11
Ezek is érdekelhetik