Röplabda: Szakmáry Gréta bejelentette visszavonulását

Vágólapra másolva!
2025.05.08. 14:19
null
Szakmáry Gréta (Fotó: Facebook)
Befejezi pályafutását Szakmáry Gréta, a magyar női röplabda-válogatott korábbi játékosa.

A 33 éves ütőjátékos csütörtökön, az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában jelentette be döntését.

„Ezzel a japán idénnyel ért körbe a történet, mert ez volt az az ország, ahová még el szerettem volna jutni” – mondta Szakmáry Gréta, hozzátéve, 24 éves karriert tud maga mögött és nehéz volt meghoznia a visszavonulásról szóló döntést, de párjával már az esküvőt tervezik, aztán pedig a családalapításra fog összpontosítani.

A nyíregyházi nevelésű, 126-szoros válogatott röplabdázó rendkívül sikeres karriert fejez most be. Magyarországon Nyíregyházán, Gödöllőn és Békéscsabán szerepelt, s összesen három bajnoki címet gyűjtött. Szakmáry Gréta 2017-ben igazolt külföldre, a német Schwerinhez – amellyel bajnokságot és kupát nyert –, majd négy szezon után a török Aydin Büyüksehir Belediyesporhoz szerződött. A 2022–2023-as idényben a Cuneónál, aztán pedig a szintén olasz Novaránál röplabdázott. Utóbbival Challenge-kupát nyert, a magyar válogatottal pedig négy Európa-bajnokságon szerepelt.

A japán ligába tavaly nyáron szerződött, a kilencszeres bajnok SAGA Hisamitsu Springsben játszott, mellyel kiváló szezont produkált és bronzérmet nyert a bajnokságban.

„Korábban már többször felvetődött bennem, hogy hol lesz az a pont, amikor még azt mondhatom, hogy egy jó idény után, jó játékosként tudnám befejezni a pályafutásomat és ezáltal belecsöppeni a való életbe. Ez a japán szezon számomra nagyon nehéz volt mentálisan és fizikailag is, mert ők rengeteget edzenek, más a stílus. Szerintem most érkezett el az a pont számomra, amikor azt mondhatom, hogy ideje kicsit más vizekre evezni” – fogalmazott meg Szakmáry Gréta.

 

Legfrissebb hírek

Fekete Fanni: Túlteljesítettük az elvárásokat

Röplabda
2025.06.30. 19:25

Ezüstéremmel zárt a női röplabda-válogatott Ängelholmban

Röplabda
2025.06.29. 21:36

Újabb románverés után a női röpi Arany-El döntőjében a magyar válogatott

Röplabda
2025.06.28. 18:24

Női röplabda Extraliga: Kiss Grétával teljes a címvédő Vasas kerete

Röplabda
2025.06.24. 19:42

Női röplabda Extraliga: a TFSE indulásával kilenccsapatos lesz az élvonal

Röplabda
2025.06.23. 16:05

Petrenkó Brigitta: Úgy érzem, szintet léphetek a lengyel röplabda-bajnokságban

Röplabda
2025.06.17. 16:47

Európa-liga: a négyes döntő kapujában a női röplabda-válogatott

Röplabda
2025.06.09. 19:47

Női röplabda Európa-liga: a kapitány szerint egyelőre nem beszélnek a négyes döntőről

Röplabda
2025.06.08. 08:40
Ezek is érdekelhetik