Szakmáry Gréta: Mindig is titkos vágyam volt Japánba eljutni

Vágólapra másolva!
2024.08.20. 20:34
Szakmáry Gréta szerint nagyon nehéz lesz a japán bajnokságban játszani (Fotó: Getty Images)
Szakmáry Gréta röplabdázó a japán élvonalba történő igazolása után elmondta, nagyon kevés esélyt látott rá, hogy egyszer japán csapatba szerződhet, pedig ez mindig is titkos vágya volt.

 

Mint beszámoltunk róla, a 32 éves ütőjátékos a Szaga Hiszamicu Springsben folytatja pályafutását, aminek nagyon örül, de azt is tudja, hogy rendkívül nehéz dolga lesz az ázsiai országban.

„Mondhatjuk, hogy igazából végigmásztam a ranglétrát. Mindig is titkos vágyam volt Japánba eljutni, de magyar játékosként nagyon kevés esélyt láttam rá, hogy ez sikerülhet. Főleg úgy, hogy a régebbi időszakban a japán ligában csak egy légiós játékos szerepelhetett, és azt is inkább centerposztba keresték, szóval évekkel ezelőtt letettem erről az álmomról” – mondta az M1 televízió-csatornának Szakmáry Gréta, és hozzátette, hogy az utóbbi időszakban már ütőjátékosokat is igazoltak a japán ligába, így ismét felcsillant a remény. Majd azt is megemlítette, hogy jelenlegi csapata, a Novara is folyamatosan érdeklődött a hosszabbításról, ami hatalmas elismerés volt számára.

„Nagyon nehéz a japán bajnokság, élvezni akarom minden percét a kintlétnek, de nagyon nehéz lesz, mivel minden hétvégén szombaton és vasárnap is játszanak. Nekem fizikálisan és mentálisan erre kell majd felkészülnöm, mert szerintem ez lesz a legnehezebb része, hogy két nap egymás után kell jó teljesítményt nyújtani” – fogalmazott a röplabdázó.

Röplabda
2024.08.20. 10:19

Szakmáry Gréta a japán élvonalban röplabdázik tovább

A 32 éves magyar ütőjátékos lesz a távol-keleti liga történetének első magyar női játékosa.

 

 

Legfrissebb hírek

Németh Anett Chieriben röplabdázik a következő idényben

Röplabda
Tegnap, 12:03

Győzelemmel melegített női röplabda-válogatottunk az Európa-ligára

Röplabda
2025.05.25. 17:21

Röplabda: győzelem a horvátok elleni edzőmeccsen

Röplabda
2025.05.16. 14:59

Röplabda: az esküvőjére és a civil életre készül Szakmáry Gréta

Röplabda
2025.05.16. 09:18

Női röplabda Extraliga: több kezdőjátékos is távozik Kaposvárról – hivatalos

Röplabda
2025.05.14. 16:12

Sorozatban hatodik Eb-részvételre készül a női röplabda-válogatott – optimistán nyilatkozott Szedmák Réka

Röplabda
2025.05.09. 22:31

Röplabda: Szakmáry Gréta bejelentette visszavonulását

Röplabda
2025.05.08. 14:19

Petrenkó Brigitta ezüstéremmel távozik a Kanti Schaffhausen röplabdacsapatától

Röplabda
2025.04.28. 19:46
Ezek is érdekelhetik